A Honda, amely Lamborghini akar lenni

Autók, 2020.08.31

Sok átépítést, jobbat és olykor rosszabbat mutattunk már be portálunk hasábjain az évek során, ugyanakkor a mostani optikai tuning nálunk is kiverte a biztosítékot.

Honda Crosstour Az autó, ami a képeken is látható, eredetileg egy Honda Crosstour vagy ha úgy jobban tetszik Accord Crosstour. A japán gyártó 2010 és 2015 között gyártotta a típust, igaz nem a képen is látható formában. A fém kiegészítők szegecselve vannak a Honda karosszériájához. Az elejét egyértelműen a Lamborghini Urus inspirálta, a lámpák, a hűtőrács és úgy az egész design a talján SUV-tól ered. A kerékjárati ív szélesítések is megérnek egy misét, valamint a lámpa fölé helyezett toldat is, amely nem tűnik gyalogosbarát megoldásnak. A tulajdonosnak még arra is maradt ereje, hogy a gyári felniket króm darabokra cserélje, sőt még a részletekel is foglalkozott, hiszen a közepén a Lamborghini támadó bikája látható. Ugyanakkor az i-re azt a bizonyos pontot egyértelműen a csomagtér ajtóhoz szegecselt hátsó szárny teszi fel.  

A fotókat egyébként egy meghökkent járókelő készítette Palm Springs-ben, amelyet először a Reddit-en osztott meg és amely nagy érdeklődést generált.  
(Webrádió)

Címkék

Honda Crosstour Lamborgini Urus Tuning

Galériánk

Honda Crosstour Honda Crosstour
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!