TV műsor

Őrangyalok vigyáztak a balesetben részt vevő emberekre

Autók, 2018.08.10

A csodával határos módon élt túl egy karambolt három ember, akik egy balesetet követően éppen arra vártak, hogy a tréler elszállítsa autójukat, amikor egy személyautó lassítás nélkül a járművükbe csapódott.

A Daily Mail információi szerint a baleset a torontói 401-es autópályán történt augusztus 4-én este 7 óra felé, melynek során egy személyautó rohant bele egy másikba megállás nélkül. A csodával határos módon a balesetben érintett mindhárom ember kisebb sérülésekkel túlélte a karambolt. 

A közeledő autó semmi jelét nem mutatta, hogy lassítana a veszteglő autó láttán - mondta Adil Kanan, akinak a fedélzeti kamerája rögzítette az esetet. A szerencsétlenség során két ember a levegőbe repült, de a csodával határos módon kisebb sérüléssel megúszták az esetet. A harmadik személy pedig éppen a baleset előtt szállt be a teherautóba. 

Mondhatjuk, hogy az őrangyalaik vigyáztak ezekre az emberekre. 


A kanadai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. 
(Webrádió)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!