Legfrissebb

Még több...


TV műsor

A szegedi Jobbik nem támogatja a Fidesz migránshisztijét

Belföld, 2018.02.13

A pénteki szegedi városi közgyűlésre a KDNP és a Fidesz képviselői a Stop Soros központi kampányhoz kapcsolódóan helyben is támogatnák azt az előterjesztést, mely a menekültek segítésében állítólag részt vevő civil szervezeteket lehetetlenítené el.

Bár a helyi baloldali többségű testület valószínűleg napirendre sem veszi Haág Zalán előterjesztését, a közgyűlés jobbikos tagja is fontosnak tartja, hogy megálljt parancsoljanak a kormány migánshisztijének.

Tóth Péter képviselő elmondta, hogy egyetért Botka László polgármesterrel abban, hogy a helyi közgyűlésbe nem szabad az országgyűlési választások kampányát beengedni. Ez minden országos témára vonatkozik, többek között a Fidesz által kőkeményen nyomott migráns- és Soros-ellenes politikai kommunikációjára. A jobbikos képviselő emlékeztetett arra, hogy pártja határozottan elutasítja a migrációt, de amit a Fidesz csinál, az már ellentmond a józanésznek. Szegeden ugyanis nincsenek olyan szervezetek, melyek Soros György befolyása alatt lennének, a menekültek ellátásában résztvevő civileket pedig nem szabad megbélyegezni.

Mint emlékezetes, több Fidesz által irányított városban fogadtak el olyan helyi rendeleteket, melyek lényegében megtiltották, hogy az általuk Soros-ügynöknek tartott civil szervezetek működjenek a településükön. Ilyen szellemiségű helyi előterjesztést nyújtottak be többek között Pécsett, Kaposváron, Dunaújvárosban, Debrecenben, de Szentesen is. Mivel Szegeden a baloldalnak önmagában is döntő többsége van, a Jobbik támogatása nélkül is lesöpörhetik ezt az előterjesztést, ám Tóth Péter jelezte, ő sem fogja támogatni a téma napirendre kerülését.

Mivel a költségvetés lesz a fő témája a február 16-i közgyűlésnek, Tóth Péter néhány, a városi büdzséhez benyújtott módosító indítványról is beszámolt a sajtótájékoztatóján. Mintegy 70 milliót lefaragna 12 kiadási tételből, melyeket átcsoportosítana elsősorban az egészségügy és a szociális ellátás területeire. Fontosnak tartja, hogy a rendelők megújuljanak, több infrastrukturális beruházás induljon, több pénzt különítsenek el a tűzifa-támogatásra, illetve, hogy a Belvárosban legyenek újra kulturált nyilvános vécék. A higiénia tárgykörébe tartozik még az a 7 milliós keret, melyet a "Bölcsődések, óvodások tisztasági csomag beszerzésének támogatása" címen arra hivatott, hogy ne a szülők vigyék a tisztasági szereket az oktatási intézményekbe.   

A Jobbik régi követelése a közbiztonság javítása, ezért újabb kamerarendszerek telepítésére különítene el pénz a képviselő. Tóth ugyanakkor elismerte, hogy a költségvetés tervezete tartalmaz általa is helyeselt tételeket. Örül annak, hogy újabb 100 millióval megemelték a szociális keretet, hogy újabb gyalogátkelők létesülnek, így például biztonságosabb lesz az átkelés a József Attila sugárúton az Olajbányász térnél, és természetesen az is örvendetes, hogy olyan „zöld beruházások” indulnak uniós forrásból, melyek által élhetőbb lesz a város több pontja.        
(Webrádió)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!