TV műsor

DK: Orbán Viktor a magyarok és az unió biztonságával játszott

Belföld, 2018.08.08

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor és kormánya a letelepedési kötvények árusításával a magyar és uniós állampolgárok biztonságát kockáztatta.

Vadai Ágnes, a part alelnöke, országgyűlési képviselője azt mondta, a kormány 20 ezer embernek adott pénzért állampolgárságot és útlevelet érdemi átvizsgálás nélkül. Több esetben terroristák, bűnözők jutottak így állampolgársághoz, Kínából, Oroszországból és több arab államból is érkeztek így emberek Magyarországra, és volt, akit közülük a Terrorelhárítási Központ fogott el - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, az uniónak meg kell védenie magát, és nem nézheti tétlenül, hogy a "teli szájjal migránsozó" magyar kormány titokban több tízezer embert engedett be az unióba. Szégyenletes, hogy éppen az a magyar kormány sodorta veszélybe az emberek biztonságát, amelyik Európa védelmezőjeként tünteti fel magát - fogalmazott.

Hozzátette: az unióhoz fordultak, mert a kormány elárulta Magyarországot és az európai közösséget is, és ez ellen fel kell lépnie. Kérdésre válaszolva Vadai Ágnes azt mondta, a magyar kormánynak már fel kellett volna lépnie, valódi nemzetbiztonsági ellenőrzést kellene lefolytatnia az érintettek esetében, visszamenőlegesen pedig azt is vizsgálnia kellene, hogy milyen forrásból származott az a pénz, amelyből a letelepedési kötvényt vásárolták. Jelezte: reméli, hogy az unió is ebbe az irányba lép majd.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!