Illegális bevándorlás - Deutsch Tamás: meg kell védeni az eredményeket

Belföld, 2017.05.24

Meg kell védeni azokat az eredményeket, amelyeket a 2010-es kormányváltás óta elértek - mondta Deutsch Tamás Szendrőben, a nemzeti konzultációval kapcsolatban tartott lakossági fórumon szerdán mintegy száz ember előtt.

Az Európai Parlament fideszes képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban Orbán Viktor miniszterelnöktől vett idézetekkel kezdett beszédében azt mondta: "Szenvedélyünk Magyarország" és "törekvésünk, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak".

Mint fogalmazott: amikor 2010-ben az Orbán-kormány átvette az ország irányítását, akkor "hazánk a csőd szélén állt, ami azóta történt, óvatos optimizmusra ad alapot".

Hangsúlyozta, hogy az elért eredményeket meg kell védeni, ki kell állni az értékek, a családtámogatás, az európai keresztény hagyomány mellett, és meg kell védeni az országot a "megteremtett közbiztonsággal és határaink védelmével".

Leszögezte: fel kell lépni Brüsszelben az illegális bevándorlás ellen.

Mint mondta: tudományos prognózis szerint a következő 35 évben Európa népessége 40 millióval csökkenhet, ugyanakkor Ázsiáé egy milliárddal, Afrikáé másfél milliárddal nőhet.

A politikus úgy fogalmazott: nyolcvanezren már úton vannak a balkáni útvonalon a magyar határok felé, 3 és félmillióan törökországi táborokban várakoznak.

A bajokat helyben kell megoldani - tette hozzá.

A hétfői manchesteri merényletről megemlékezve figyelmeztetett arra, hogy eddig több száz európai vesztette életét terrortámadásban. "Gyalázat állítani, hogy minden bevándorló terrorista, de még inkább az tagadni, hogy a migráció kezdete óta nő a terrorveszély" - hangsúlyozta.

A politikus szavai szerint emögött a Soros György által pénzelt ál-emberijogi szervezetek állnak, amelyek segítik a bevándorlókat, s a szintén Soros finanszírozta szervezetek által hazánk ellen indított perek célja anyagilag tönkretenni Magyarországot.

Deutsch Tamás szerint ezért nagyon fontos, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultáció kérdőívét, támogatva ezzel a kormányt abban a törekvésében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!