TV műsor

Ingyenes wifi-hálózat a debreceni villamosokon

Belföld, 2017.05.10

Ingyenesen használható wifi-hálózatot épített ki a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Zrt. a város villamosain - jelentette be a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Ingyenes wifi-hálózat a debreceni villamosokon Nagy Attila elmondta: tavaly októberben két trolibuszon és két villamoson kezdték tesztelni a rendszert, amelyet kedvezően fogadtak az utasok. A fejlesztés eredményeként mostantól a DKV mind a 29 villamosán, valamint egyelőre két trolibuszon érhető el az ingyenes, 30-50 megabit sávszélességű internet.

A közlekedési vállalat a rendszer üzemeltetésére évi 4,8 millió forintot költ majd - mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a villamosok évente mintegy 18 millió utast szállítanak a városban. A cég folytatja a fejlesztést, és 2018-ban a város tömegközlekedésében részt vevő valamennyi trolibuszon és autóbuszon elérhetővé teszi az ingyenes wifi-hozzáférést.

Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta: a wifi-hálózat kiépítése jól illeszkedik a város úgynevezett Smart City koncepciójához, amelynek lényege, hogy a többi között a városi szolgáltatások terén innovatív, környezettudatos technológiai megoldásokkal tegyék fenntarthatóvá, élhetőbbé Debrecent.
(MTI)

Galériánk

Ingyenes wifi-hálózat a debreceni villamosokon Ingyenes wifi-hálózat a debreceni villamosokon


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!