TV műsor

Jövőre már tesztüzemben közlekedhetne a Tram-Trian

Belföld, 2018.05.16

Több mint 10 évvel az első megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után márzajlanak a munkálatok a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő úgynevezettTram-Trian villamos és nagyvasúti rendszeren.

Szegeden kisebb átalakítások, Vásárhelyen viszont komoly építkezések zajlanak. A Tram-Trian járművek által használni kívánt szegedi Rókusi pályaudvar előtt lévő villamos megálló peronjának átalakítása szükséges annak érdekében, hogy az hosszabb szerelvények is át tudjanak haladni itt. Az átalakítás a villamos felsővezetékének két oszlopát is érinti. A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. végzi, ezért megállapodást kell kötnie a tulajdonos önkormányzattal arról, hogy a város az építés idejére átadja a területet számára.

Az építkezés Hódmezővásárhelyen már gőzerővel zajlik, ott ugyanis nincs villamosközlekedés, így a sínek kiépítése a város területén egy hosszabb projekt lesz. A Tram-Trian a Népkert vasútállomásnál letér a vasúti hálózatról, és villamosüzemre vált. A MÁV állomásépület mellett forgalmi kitérő és megállóhely épül a villamosoknak, tehát a villamosok keresztezése a nagyvasúti forgalomtól függetlenül lebonyolítható lesz. Hódmezővásárhelyen a villamosok Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás – Ady Endre út – Szőnyi
utca – Kossuth tér – Andrássy út – Kálvin tér – Bajcsy-Zsilinzsky út – Mérleg utca (Nagyállomás) vonalon fognak közlekedni.  

A vasúti pálya viszonylagosan jó állapotú, az 1970-es években végzett átépítés eredményeképp 80 km/h sebességet tesz lehetővé. A Tram-Train közlekedéshez szükséges a pályasebesség 100 km/h-ra növelése és szakaszosan új, második vágány építése. Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik majd a járat a Nagyállomástól a Rókusi pályaudvarig, majd a vasúti pályához csatlakozik, és folytatja útját Hódmezővásárhely Népkert vasúti megállóhelye felé.     

A tervek szerint a Tram-Train szerelvények munkanap napközben 30 perces követési idővel közlekednének, amit csúcsidőben 20 perces követés vált fel, illetve a reggeli csúcsidőben Hódmezővásárhely felől 6:30 és 7:10 között 10 perces követés lenne. A Tram-Train járatokon felül óránkénti ütemben követnék egymást a Szeged–Békéscsaba vonatok, amelyek közös menetjegyekkel és bérletekkel lennének igénybe vehetők. A vonatokat és a Tramtrain villamosokat egyaránt a MÁV-Start üzemeltetné. A próbaüzem a tervek szerint jövőre indulna meg.
(Webrádió)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!