Varga Mihály: a kormány a háborús időkben sem mondott le a kulturális-, vallási- és sportfejlesztésekről

Belföld, 2024.05.25

A kormány a háborús időkben sem mondott le a kulturális-, vallási- és sportfejlesztésekről, ugyanis ezek alapjaiban határozzák meg nemzeti identitásunkat, szuverenitásunkat - jelentette ki a pénzügyminiszter szombaton Karcag új sportközpontjának átadó ünnepségén.

Varga Mihály kiemelte: minden egyes ilyen beruházás befektetés Karcag jövőjébe, a következő generációk egészségébe, sportjába és a következő generáció nemzeti identitásába, szuverenitásába. Hozzátette: minél komplexebb szolgáltatásokkal rendelkezik a település, annál nagyobb lesz a népességmegtartó ereje, és annál könnyebben tud a gazdaságban, így a munkahelyteremtésben is további előrelépéseket tenni.

Mint mondta, a város kulturális, szabadidős fejlesztései hozzájárulnak a térség vonzerejének növeléséhez és javítják a helyben élők életminőségét, lelki komfortját. A munkahelyteremtő beruházások mellett a helyi közösségeknek ugyanúgy szükségük van ezekre a kulturális, szellemi és testi rekreációt biztosító létesítményekre is - mutatott rá.

A pénzügyminiszter kiemelte: a mai átalakuló, értékeit feladó Európában kulcsfontosságúvá vált, hogy megőrizzük hagyományos értékeinket, ezek mellett pedig minden nyomásgyakorlással szemben kiállnak.

Szólt arról, hogy két éve tették le a létesítmény alapkövét, "a nemzetközi helyzet azóta nem mondhatni, hogy kedvezően változott", hiszen ma is "feszültséget, háborús készülődést látunk". Kiemelte viszont, hogy Karcag fejlődik és fejlődni fog, majd felsorolta a közelmúltban átadott és átadni tervezett beruházásokat. A fejlesztésekkel a térség vonzereje és a környék, Karcag város életminősége is javul - hangsúlyozta.

Varga Mihály kitért arra, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor a Puskás Ferenc Stadionban játszották a Magyar Kupa döntőjét, négyezer néző volt kint a stadionban, míg a legutóbbi Magyar Kupa döntőn a megújított stadion ötvenhétezer nézőt tudott fogadni. A fejlesztések azzal is járnak, hogy egyre több embernek lesz igénye sportrendezvényeket látogatni, sportolni - fűzte hozzá.

A sportfejlesztések hozzájárulnak az emberek egészségéhez is, hogy kevesebb ember kerüljön kórházba - fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta: a kormány a meglévő állami vagy éppen egyházi körben lévő kórházak, egészségügyi intézmények támogatásáról sem feledkezik meg. Nincs olyan kórház Magyarországon, amely az elmúlt tíz évben ne kapott volna állami segítséget, támogatást fejlesztésekhez, felújításokhoz, eszközbeszerzésekhez, ezeket folytatni is fogják - jegyezte meg.

F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy Karcag város fejlesztései csapatmunkának köszönhetőek. A település folyamatosan fejlődik, "átugrott egy hatalmas lendülettel a huszadikból a huszonegyedik századba". A létesítményre méltán lehetnek büszkék, ahogyan a közelmúltban elkészült többi beruházására is - mondta, majd példaként említette a Sámándobot, a pumpapályát, az erdei kerékpátutat.

Szepesi Tibor (Fidesz-KDNP), Karcag polgármestere elmondta: a karcagi Liget úti Sport- és Szabadidőközpont a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával újult meg.

A sportlétesítmény az amatőr- és szabadidő-, illetve a versenysport érdekeit fogja szolgálni - mondta. Ismertetése szerint a bejárati épületben irodákat és több, akár a város turizmusához is hozzájáruló szálláshelyet alakítottak ki. Az utcáról megközelíthető vendéglátóhely és vizesblokk egységeit a külső területeken levő rendezvények alkalmával is igénybe lehet majd venni.

A beruházás része egy "világszínvonalú gyepszőnyeggel borított labdarúgó pálya", amelyhez világítási rendszer is készült. A sportcentrumot egy rekortán borítású atlétikai edzőpálya teszi teljessé, a legfiatalabbak számára egy játszóteret is kialakítottak.

A polgármester közlése szerint parkolók, kerékpártárolók is épültek. A zöldfelületek megtartása, a parkosítás és a fásítás is része a projektnek.

A beszédek után megszentelték, megáldották a létesítményt. Az eseményen - mások mellett - jelen volt Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke és Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!