Volner Párt: az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét

Belföld, 2021.12.23

Az ellenzéki összefogáson belüli folyamatos marakodás az mutatja, hogy az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét - jelentette ki a Volner Párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az összefogás pártjai máig képtelenek voltak közös program megalkotására, a közös vízió hiányában pedig nem számíthatnak a választók támogatására - közölte Volner János.

A legfőbb feszültségforrást a pénz okozza; Márki-Zay Péter azt látja, hogy a több tíz milliárd forint állami támogatással működő pártok csupán költségvetésük egy százalékát fordítják a közös kampányra - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

Volner János ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben 10 milliárd forintnyi támogatásban részesülő Jobbik, csupán 100 millió forintot fordított a közös kampányra. Vagyis nem az ellenzéki siker érdekében használják a pénzt, hanem saját megélhetésükre fordítják - mondta.

Ugyancsak a pénz körüli marakodás jele a Városháza-ügy. Mert nagyon sok, a baloldali koalícióban működő politikus számára ennek kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy kizárólag a Gyurcsány-Bajnai érdekkör visz mindent, "ezek a maffiát alkotó emberek fölözik le az összes pénz, a kisebb halak pedig nem férnek oda a kondérhoz" - fogalmazott a politikus.

Szintén feszültséget okozott, hogy a fővárosi közműholding cégvezetője milliárdos budai villában lakik és százmilliós autóval jár - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt lecserélésére készül, mert a "Gyurcsány-koalíció" egyre inkább lemarad a Fidesz mögött a közvélemény-kutatásokban - mondta Volner János.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!