MNB: minden szabályozott piaci kibocsátó rendben közzétette tavalyi éves jelentését

Gazdaság, 2024.05.23

Minden szabályozott piacra bevezetett értékpapír kibocsátója határidőben közzétette a tavalyi pénzügyi évről készített éves jelentését - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.

A jegybank folyamatos felügyelési tevékenysége során megállapította: formailag mindegyik kibocsátó megfelel a tőkepiaci törvény rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó előírásának, így egyetlen értékpapír tőzsdei kereskedésének felfüggesztésére sem volt szükség.

Felidézik: a szabályozott piaci kibocsátóknak - amelyekre a nyilvános működés okán más gazdasági társaságokhoz képest szigorúbb tájékoztatási kötelezettségek vonatkoznak - a jogszabályok alapján az üzleti évüket követő négy hónapon belül kell közzétenniük éves jelentésüket. Ennek hiányát, illetve nem megfelelő tartalommal való teljesítését az MNB a kibocsátók rendszeres tájékoztatási kötelezettsége jelentős megsértésének tekinti. A felügyelet ezért ilyen esetekben a figyelmeztetés és felszólítás intézkedések mellett indokolt esetben bírságot, sőt szükség esetén egyéb intézkedést is alkalmaz.

A jegybank kiemelte, hogy az éves- és féléves jelentések közzététele kapcsán a felügyelet zéró toleranciát képvisel. A kibocsátók esetében ugyanis az MNB a rendszeres és rendkívüli közzétételeiket felügyeli. Minden, az adott értékpapír értékét, hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információt szabályozott módon és időben kell publikálni.

Kitértek arra is, hogy a jegybank immár harmadik alkalommal honlapján közzétette a kibocsátók beszámolóihoz kapcsolódó könyvvizsgálói véleményeket. Eszerint - a tavalyi évvel ellentétben - idén egyetlen kibocsátó esetében sem maradt el a legfőbb szerv által elfogadott, auditált éves - és szükség esetén konszolidált éves - beszámolót, valamint könyvvizsgálói jelentés(eke)t tartalmazó éves jelentés közzététele. Minősített könyvvizsgálói jelentést egyetlen tőzsdei szereplő, az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. esetében kellett kiadni. Az összes egyéb kibocsátó esetében minősítés nélküli auditori jelentés látott napvilágot. Mindez az MNB elmúlt évekbeni kibocsátói felügyelési tevékenységének is köszönhető - jegyezték meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!