Az MTI-hez eljutott közleményük szerint a július 28-ig látogatható tárlat válogatást mutat be a fény és árnyék mestereként számon tartott festőművésznek a Párizsba érkezését követően, 1951-től az 1990-es évek végéig készült munkáiból, amelyek az absztrakt és a figuratív festészet határvonalán mozogtak. A kiállítás megrendezésében a Pierre Loeb Galéria Archívuma is együttműködött, s ennek köszönhetően a nagyközönség által évtizedek óta nem látott művek is megtekinthetők.

A Hernádnémetiben 1928-ban született Kallós Pált 15 évesen családjával Auschwitzba deportálták, és csak ő élte túl a koncentrációs tábort, ahonnan Budapestre tért vissza. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István növendéke volt, majd főiskolai barátjával, a szintén festő Fehér Györggyel 1949-ben Párizsba disszidált, ahol 1952-ben feleségül vette Raymonde Godin québeci származású festőnőt, akivel együtt éltek Kallos 2001-ben bekövetkezett haláláig. Egy fiúk született 1961-ben.

Az első párizsi évek rövid szürrealista periódusát követően Kallos lírai absztrakt képeket festett, amiről első párizsi, a Pierre Galériában rendezett kiállítása is tanúskodott. Pierre Loeb, a neves galéria tulajdonosa szerződést ajánlott Kallosnak, együttműködésük csaknem tíz évig, a képkereskedő élete végéig tartott. Más magyar származású festők, mint Vajtó Ágota, Fehér György vagy Szenes Árpád mellett ő is a legendás "Pierre-istálló" tagjává vált és olyan művészekkel ismerkedett itt meg, mint Vieira da Silva, Lanszkoj és Zao Wou-Ki.

Az 1958-60 közötti időszak alatt finoman érzékelhető, sokszor tragikus, expresszionista figurák sejlettek fel képein. 1964 után egy derűsebb, figuratív-absztrakt ábrázolásmód jellemezte festményeit, amelyeken időnként híres elődeinek alkotásait - Velasquez (1961), Matisse (1962) et Manet (1969) - értelmezte újra.

Az 1970-es évek elejétől Kallost Kiskunhalason töltött gyermekkora tájai ihlették meg. A Bokor-sorozat nagyméretű, színes foltjai eget, fákat, vizet rejtenek, vagy az Alföldet, a pusztát idézik.

Ettől az időszaktól érezhető a remény, a fény felé fordulás, amiben az építészeti struktúrák segítették. Az 1970-es évek második felétől újabb alkotói periódus vette kezdetét, ami az 1980-as éveket is jellemezte. Képein ekkortól széles vízszintes és függőleges sávok keresztezik egymást légies fehér alapon. Ezek a felfüggesztett, szinte lebegő lila, piros, kék, sárga formák egyfajta térbeli felszabadulást idéznek: egy végre elért, korlátok nélküli mozgás lehetőségét (Sávok és Modulok-sorozat). Ekkor tért át az olajfestékről az akrilfesték használatára is, ami jobban illik az áttetszőség e játékához.

Az 1990-es években Kallos a dél-franciaországi Provence-ban élt, ahol lépten-nyomon találkozhatott antik műemlékekkel. Ennek és egy korábbi velencei utazásnak a hatására festményein újabb elemek, építészeti formák részletei - oszlopok, ívek, elnagyolt falrészletek - tűntek fel, továbbra is a végtelen teret ábrázoló fehér alapon. Utolsó éveiben e minták a görög mitológiából (Dionüszosz) származó arcokkal vagy a vászonra applikált falevelekkel egészültek ki.

Pierre Loeb halálát követően Paul Kallost a Galerie Pierre Domec, 1971 és 1984 között a Nane Stern, később a Galerie Zürcher képviselte. 1996-tól a Párizsban és Bordeaux-ban is jelen lévő La Galerie le 3eme Oil szervezett neki kiállításokat. Műveit a legkomolyabb művészeti vásárokon állították ki, és számos rangos francia és külföldi (Denver, Rio de Janeiro, Tel-Aviv) múzeum, többek között a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

Magyarországon két jelentős csoportos tárlaton láthatta alkotásait a hazai közönség: a Szépművészeti Múzeum 1971-es Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek I., valamint a Műcsarnok Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. című kiállításain.

Legfontosabb retrospektív tárlatait 1984-ben a metzi Szépművészeti Múzeumban, 1998-ban az Évreux-i Múzeumban és a rodezi Denys Puech Múzeumban, 2011-ben pedig a párizsi Le Minotaure és Alain Le Gaillard Galériákban, valamint a Párizsi Magyar Intézetben rendezték. Műveit legutóbb 2014-ben a brüsszeli Laurentin Galériában, illetve 2015-ben papírmunkáit a párizsi Convergences Galériában tekinthették meg az érdeklődők. Az életmű gondozására 2015-ben megalakult a Paul Kallos Barátai Egyesület és a Kallos Tudományos Bizottság, amely jelenleg a Kallos életmű-katalógusának kiadását készíti elő.