A bojler-vizszerelő oldalán feltett gyakori kérdések között a legtöbb természetesen a vízkőre vonatkozik. Elsősorban sokakat az érdekel nagyon, hogy tulajdonképpen mi is ez a fránya lerakódás, ami annyi gondot okoz lassan, de biztosan. Az érdeklődők gyakran keresik meg a bojler-vízszerelő szakembereit bojlercsere kapcsán is.

Azt talán többen hallották már, hogy a vízhálózatban oldott állapotú ásványi anyagok (pl. magnezit és kalcitok) találhatóak, amelyek erősen hajlamosak arra, hogy kiváljanak, kicsapódjanak, és ezáltal a felületekre tapadva sárgás-fehéres lerakódást képezzenek.

A folyamatra a magasabb hőmérséklet gyorsítólag hat, ezért a meleg felületek, mint a bojler belseje, leginkább pedig a fűtőszála fokozottan ki van téve a veszélynek. De nemcsak ezek az alkatrészek léphetnek érintkezésbe a nem kívánt kicsapódással, hiszen ha a réteg túl vastag lesz, részben vagy egészben leválik, és a tartály aljára süllyed.

Jóllehet a sok tényező befolyásolja a vízkő képződésének ütemét, átlagos körülmények között – napi 100 liter 60 fokosra melegített vízben, 20 német keménységi fok mellett évi akár 3,5 kilogramm lerakódás is képződhet a bojlerünkben.

Az interneten sok videó, leírás kering a folyamatról, és mi sem állítjuk, hogy ez valami ördöngősség lenne, akinek van benne tapasztalata, elvégezheti, viszont a sok bizonytalansági faktor miatt érdemesebb szakemberhez fordulni, megéri a költséget, hiszen még mindig olcsóbb, mint egy új bojlert vásárolni. Elég néhány elhibázott, meggondolatlan lépés, és visszafordíthatatlan kárt tehet a berendezésben, az áramütés és a forrázás veszélyét még nem is említettük, amik adott esetben még súlyosabb következményekkel járhatnak.

Érdemes végiggondolni, hogy nem jobb-e pár tízezer forintot feláldozni a biztos és megnyugtató eredmény érdekében, minthogy beláthatatlan következményekkel kelljen szembesülni.

A bojlerek testét jellemzően zománc, vagy valamilyen bevonat védi, és ezért van még egy elmaradhatatlan alkatrész a fűtőszálon kívül, amivel számolni kell, ez pedig az aktív anód.

A bevonat elvileg védi az acélt a korróziótól, de ez is elvékonyodhat, nem fed adott helyeken rendesen, így fennáll a gyors kilyukadás veszélye. Itt lép be a képbe az aktív anód, ami jellemzően magnéziumötvözetből készül.

Nagy előnye, hogy magára veszi a korróziót az acél helyett, ezzel védve azt a romlástól, viszont ennek következtében fogy és rongálódik. Ez természetes azt jelenti, ha szeretnénk megóvni a tartályt a kilukadástól, az aktív anódot időnként cserélni kell.