Például azt, hogy mit is jelent a termelői kifejezés? Bármilyen furcsa, nehéz pontosan körülírni. Hiszen valahol minden terméket, ami élelmiszernek minősül, a feldolgozási folyamat legelején “megtermelnek”.
A termelői termékek milyen előnyökkel járnak?
Sokszor hangzanak el ugyanabban a mondatban a hazai vagy helyi szavak is. Tulajdonképpen mindkettő ugyanazt jelenti. Közel történik a termesztés. Nem a világ másik végéből kell ideszállítani a terméket, hanem csak innen a “szomszédból”.
De vegyük sorra, mik azok a tulajdonságok, amelyek a különbségeket és többnyire az előnyöket adják a nagyüzemű előállításhoz képest:
- Elsőre furcsának tűnhet, de komoly gazdasági hatással jár. A magyarázat egyszerű, a megnövekedett termelői kapacitás előbb vagy utóbb jelentős importot szoríthat ki. Erre szokták mondani, hogy több marad itthon.
- Környezetünk is szereti ezt a megoldást. Az élelmiszer kevesebbet utazik, így kevesebb üzemanyagra van szükség. Ebből egyenesen következik, hogy az ökológiai lábnyom is kisebb lesz.
- Egészségesebb és ízletesebb ételek kerülhetnek az asztalra. A közelben előállított termékeket az érett állapothoz időben sokkal közelebb takarítják be, így az időjárás kedvező hatása tovább érvényesülhet a termésben. Ennek eredménye ízekben és az egészségre gyakorolt pozitív hatásban is tetten érhető.
- Nem utolsósorban a lelkünknek is jót tesz. Ha termelői termékeket vásárolunk, akkor a hazai őstermelőket és vállalkozásokat támogatjuk.
Jellegzetes termelői termékek
Nézzük meg azokat a termékfajtákat, amelyekkel a leggyakrabban találkozhatunk a termelői piacokon vagy webáruházakban:
- Nem okoz nagy meglepetést, ha a mézzel nyitjuk meg a sort. Az utóbbi években, évtizedben szerencsére fellendült a termelői mézek piaca. Lassan ráébredünk, hogy a kis méhészetek által elkészített mézeket össze sem lehet hasonlítani a nagyipari módon előállítottakkal.
- A másik nagy slágertermék a lekvár és a szörp. Ahogy manapság már a mézre is, a lekvárra és a szörpre is széles választék a jellemző. Olyan ízekben vásárolhatunk, amelyekről eddig fogalmunk sem volt. Ott van például a fahéjas-szegfűszeges almalekvár. A forralt bor kedvelőinek ismerős lesz az íze, de minden bizonnyal új rajongókat is szerez magának.
- Elsőre nem biztos, hogy beugrik, de az ecetek is komoly tényezőkké váltak a kínálatban. Itt most ne a klasszikus ecet ugorjon be. Mézen érlelt szűretlen almaecet, bodzaecet, fekete ribizliecet. Jól hangzik, nem? Fogyasztásuk előnyéről egy külön oldalt lehetne írni.
Két legyet egy csapásra!
Csupa-csupa finomság vár ránk tehát. Télen különösen jó érzés az ízekkel egy kicsit visszahozni a nyárból. Ne feledjük, ha termelői termékekre esik a választásunk, akkor tényleg két legyet ütünk egy csapásra. Mi magunk kiváló minőséget kapunk, a termelők pedig sok-sok munkát.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!