A KIA továbbra is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon

Autók, 2022.08.25

A KIA az idén is vezeti az elektromos járművek piacát Magyarországon, részesedése 12,3 százalékos az első fél évben eladott 321 járművel, ám jövőre a piac jelentős zsugorodására számítanak.

KIA EV6 Nagy Norbert, a dél-koreai márka magyarországi importőre, a KIA Hungary elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón vezetője elmondta: a márka folyamatosan növeli az elektromosított (hibrid, plug-in hibrid, elektromos) modellek részarányát az eladásaiban. Tavaly ez 13 százalékot tett ki, az idei terv 17 százalék, amely augusztusig 12 százalékra teljesült.

Az elnök tájékoztatása szerint a 2021. évi 8800 darabos eladás után az idén 8500 jármű forgalomba helyezését tervezik Magyarországon, ebből augusztusig 6176 meg is történt.

A márka vevőinek 30 százaléka jelenleg magánszemély, a többi flottaértékesítés. Nagy Norbert arra számít, hogy az arány az autópiaci visszaesés miatt a flottavásárlások 75 százalékra eltolódását fogja eredményezni. A KIA a privát vásárlásoknál 8,8 százalékos részesedéssel rendelkezik, ezzel a negyedik helyen áll a márkák között, míg a flottaértékesítésben az ötödik 7,1 százalékkal.

Nagy Norbert rámutatott: az autóipart sújtó nehézségek a KIA-t is elérték, jelenleg a magas számú ügyfélmegrendelés mellett a hosszú szállítási idővel küzdenek, ami a gyártónál fellépő alkatrészhiány, a romló ellátási lánc következménye. Az idei értékesítést még az határozza meg, hogy a gyártó milyen ütemben tudja kielégíteni a megrendeléseket, ellátni az importőrt - mondta.

Az elnök az MTI-nek kifejtette: a magyarországi újautópiac a következő hónapokban várhatóan már szembesülni a fog a vásárlói igények erőteljes csökkenésével, ami érzékenyen érintheti a márkakereskedéseket, különösen a kisebb tőkeerejű vállalkozásokat.
Úgy véli, a 2022-re prognosztizált 115 ezer darabos forgalomba helyezés után jövőre akár az idei 70 százalékára zsugorodhat a magyar személyautó-piac.

Különösen a kis- és középkategóriás járműveknél kell jelentős visszaesésre számítani, amit vásárlói oldalról a romló gazdasági felételek magyaráznak, kereskedői oldalról pedig a kisebb kínálat. A trendhez a KIA kínálata is igazodik, jövőre megszűnik a kiskategóiás Rio modell forgalmazása - jelezte. Hozzátette: a nagyobb kategóriájú, drágább modelleknél nem várható visszaesés.

A KIA 27 értékesítési ponttal és 30 szervizponttal rendelkezik Magyarországon. Az elnök szerint az autóipar és az igények a márkakereskedői hálózat átalakulását is magukkal hozzák, a kereskedések helyett egyre inkább átadási pontokra lesz szükség.
(MTI)

Címkék

KIA Elektromos autó
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!