Egyelőre parkoló pályára kerül az 5000 lóerős Devel Sixteen

Autók, 2018.10.13

Hűtési és aerodinamikai problémák merültek fel a brutális szupersportautó esetében.

Devel Sixteen(s)
2013-ban óriási csinnadratta közepette mutatták be azt a koncepciót, amely a vízió szerint akár 5000 lóerős motort is kaphat. Sokáig úgy tűnt, hogy az autóból valóság lesz, azonban nem várt súlyos problémákba ütköztek a kivitelezés során. A tervek szerint a csúcs verzió 12,3 literes V16-os motorja kereken 5000 lóerőt préselt volna ki az erőforrásból. A 4 turbós szörny a tervek szerint akár 514 km/h-ás végsebességre is képes lehetett volna, persze szigorúan csak versenypályán, zárt körülmények között.  

A szupersportautó létrehozásában a Manufattura Automobili Torino (MAT) segédkezett, csakhogy a cég kifarolt a megvalósításból, így a fejlesztés is megtorpant.  

A dubai sportautóról szőtt álmok lehet, hogy így szerte foszlanak, hiszen a cégnek a brutális motor hűtését sem sikerült megoldania.  

Ráadásul a Devel tervezőinek azzal is szembesülnie kellett, hogy egyelőre nem tudtak olyan autót tervezni, amely ne szállt volna el az útról legalább egyszer 300 mph vagyis 480 km/h felett.

A tervek szerint egyébként a 2000 lóerős alap verziót 1,6 millió dollárért értékesítették volna, míg lett volna egy köztes megoldás is 3000 lóerővel. Ez utóbbi kettő "csak" V8-as ikerturbós megoldást használt volna a tervek szerint.  

Kár érte:(

(Webrádió)

Címkék

Devel Sixteen
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!