Ezek a legkeresettebb szakmunkások az autóiparban

Autók, 2019.07.14

A mögöttünk hagyott bő 5 esztendő gazdasági mérlegének fényében úgy tűnik, hogy hazánkban az autógyárak gazdasági jelentősége vitathatatlanná vált.

Autóipar A teljes hazai ipari termelésünknek immár több mint 25 százalékát az autógyártás teszi ki. Az ágazat termelési volumene már két évvel ezelőtt átlépte a nyolcezer milliárdos küszöböt, ami a teljes magyar GDP valamivel több, mint 21 százaléka. A munkaerő-közvetítő cégek szakemberei szerint a legtöbb üres állás az autóipari kiszolgáló munkakörben van, ráadásul a munkaerőhiány miatt az ágazatot domináló cégek nem tudják elkerülni a folyamatos béremelést sem.

Nemcsak az autóiparban nőtt a fizikai munkások órabére

Az elemzők szerint 2019 első negyedévben az 1100 forintot is meghaladta a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami az egy évvel korábbi adatokhoz képest csaknem 16 százalékos emelkedést jelent. Az autóiparban ennél is jobb a helyzet, hiszen az ágazatban dolgozó szakmunkások ettől magasabb órabérre számíthatnak. A munkaerő piaci elemzők úgy vélik, hogy a fizikai munkások – értve utóbbi alatt a betanított- és szakmunkás munkavállalókat is – órabéreik átlag feletti emelkedésében a minimálbér 8 százalékos emelkedése is szerepet játszott, azzal együtt persze, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma.

Az ipari robotok terjedése nálunk még nem érezteti hatását

Egy friss nemzetközi jelentés arról számolt be, hogy az ipari alkalmazásra szánt robotok száma hatalmasat nőtt világszerte. Tavaly közel 400 000 darabot adtak el összesen a gyártók. Bár a hazai autóiparban még várat magára az ipari robotok alkalmazása, lényeges növekedést mértek ezen a területen mindenekelőtt Kínában, az Egyesült Államokban, valamint Németországban is. Az ipari robotok a kínai autóiparban a legkelendőbbek, a hatalmas gazdasági potenciállal rendelkező ázsiai országban eladásuk közel 58 százalékkal ugrott meg. Kétségtelen tény, hogy iparágakra lebontva egyértelműen az autóipar veszi igénybe a legtöbb ipari robotot a szóban forgó országokban, ám a fém-, elektronikai-, és az élelmiszeriparban is megnőtt az igény a modern technológiára. Az autóiparban mindenekelőtt a gépkiszolgálás, a fémmegmunkálás, mérési feladatok, hegesztés valamint palettázási feladatok elvégzésére használhatóak a robotok. Az európai autógyártó cégek a klasszikus ipari robotokat leginkább ugyancsak különböző összeszerelési feladatok elvégzésére használják, legyen szó ponthegesztésről, CO-hegesztésről, ragasztásról, szerelésről, festésről valamint egyéb tisztítási feladatok. Az elmúlt években egyre több magyar autógyártó kezdett el un. „kollaboratív” robotokat használni. Utóbbiak az operátokkal dolgoznak együtt.

Így alakulnak a jövedelmek és ezek a legpreferáltabb szakmák az autóiparban

Valamennyi autóipari, közvetlenül a gyártás- és gyártás előkészítő munkakörök közül – nem meglepő módon a műszaki tervezők keresnek a legjobban. Egy a területen elhelyezkedő magyar pályakezdő mérnökök közel félmillió forintos bérrel számolhat havonta. A pontos összeg természetesen attól függ, milyen területen szerzett korábban ismereteket. Fizetések tekintetében őket is megelőzik a tesztmérnökök. Sokat számít utóbbiak esetében a szakmai tapasztalat. Egy jó szakmai háttérrel rendelkező mérnök akár egymillió forintos fizetéssel is számolhat. Ennél valamivel kevesebbet keresnek a szervizvezetők, technológusok és karbantartók, bérük hazai viszonylatban így sem kevés, átlagosan nettó 300-400 ezer forint körül mozog. Az mögöttünk hagyott évek során jelentősen javult az olyan hiányszakmának számító foglalkozások anyagi megbecsülése is, mint amit a hegesztők jelentenek. Ők az autóiparban 3-5 éves tapasztalattal keresnek a legjobban. Míg 2011-ben alig 145 ezer forint volt egy hegesztő havi átlagbére, addig ez napjainkra már bőven e fölé emelkedett.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!