Néhány évvel ezelőtt szervezte meg először a BigBlockTV a márkafüggetlen autós találkozóját. A teljesen ingyenes rendezvényre idén is a Bakay Nándor utca végén került sor, ahol egy hatalmas beton placcra várták az érdeklődőket.
A BigBlockTV Márkafüggetlen Autós Találkozóra bármilyen típusú gépkocsival érkező autóst szívesen fogadtak, sőt nyereményekkel, büfé programokkal és hangnyomásméréssel is készültek a szervezők. A hatalmas beton területre érkeztek is szép számmal járművek, köztük számos olyan, amelyet Szegeden már többször is meg lehetett csodálni, de voltak kuriózumok is. A Hondák, Volkswagenek, BMW-k és Suzukik mellett több amerikai vassal, többek között különböző évjáratú Ford Mustangokkal is lehetett találkozni, az egyik legszebb egy Fastback GT 5.0 Ti-VCT volt.
Noha megkérdezni nem tudtam, de az 5 literes blokk ezekben az autókban 451 lóerő leadására képes és a hátsó kerekeket hajtja.
Szintén kint volt a találkozón és fő helyet kapott Mesi elképesztően pink Vw Golf GTI-je, valamint rendkívül sokan megcsodálták a fehér színben pompázó Chevrolet Corvette C8-at is, amelyből létezik hibrid is összkerékmeghajtással, de ez nem az volt, ráadásul ennél a típusnál a tető egy része eltávolítható.
A hangnyomásversenyt egyébként kinézetre egy Mercedes-Benz 190E 2,5-16 Evolution II nyerte, brutális hangorkánt zúdítva a mérőegységre.
A szombati napon tehát a Bakay Nándor utca 52. szám alá, míg a hónap első vasárnapján pedig a Szeged Plaza parkolójába várták az autózás szerelmeseit, hiszen az
Autók&Kávé szintén ingyenes rendezvényén több tucat autós szokott megjelenni, nem volt ez most sem másként.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!