"Mindössze" 390.000 dolláért cserélt gazdát egy McLaren MSO HS

Autók, 2020.03.10

A Gooding&Company aukcióján mindössze 390.000 dollárért cserélt gazdát egy ultra ritka 2016-os McLaren MSO HS.

McLaren MSO HS Ez azért meglepetés, mert az aukciós ház előzőleg 400-450 ezer dollár közé taksálta az árat. A brit gyártó még 2016-ban mutatta be a 675LT alapjaira épülő szupersportautót, amelyből mindössze 25 darabot gyártottak. A limitált kiadás, ár alatt kelt el, amit az is jól mutat, hogy egy fekete példányt a McLaren Philadelphia közel a duplájáért árul. A most elárverezett példány a 20-as számú volt a sorban és F1 Chrome festést kapott, ami igazán egyedivé teszi. Az autó gyönyörű, amelyet egy rakás MSO kiegészítővel láttak el, karbon visszapillantó tükör, polírozott alumínium szárny és számos szénszálas műanyag a beltérben. Az eredetileg 2017. január 3-án megvásárolt autó egyébként szinte új, mindössze 3050 km van benne.

Akárcsak a normál 675LT, az MSO HS-t is egy 3,8 literes ikerturbós V8-as motor mozgat a maga 678 lóerős teljesítményével, amelyhez 700 Nm nyomaték is társul. A limitált kiadás mintegy 40 kg-al könnyebb, mint gyári megfelelője, ráadásul a rakás aerodinamikai kiegészítő jelentős leszorítóerőt termel, amely leginkább a méretes 
hátsó szárnynak köszönhető.

(Webrádió)

Címkék

McLaren MSO HS

Galériánk

McLaren MSO HS McLaren MSO HS
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!