Motorsport Games - Az MNASZ elnöke büszke a magyar csapat részvételére

Autók, 2019.11.03

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke büszke arra, hogy a magyar válogatott is részt tudott venni az első alkalommal megrendezett "autósport-olimpián", a Róma közelében elhelyezkedő Vallelunga versenypályán lebonyolított Motorsport Games-en.

A sportvezető az MTI-nek azt nyilatkozta, az autóversenyzők számára különleges lehetőség egy olyan eseményen részt venni, ahol nemzeti színű versenyruhában, piros-fehér-zöld festésű autókkal, a magyar zászló alatt képviselhetik hazájukat.

"Amikor megtudtuk, hogy lesz Motorsport Games, akkor fontosnak éreztük, hogy itt legyünk, aztán azt, hogy jó eredményt érjünk el, végül pedig, amikor már kialakult a csapat, akkor mindannyian bíztunk a minél jobb eredményekben, esetleg egy érem megszerzésében" - mondta Oláh Gyárfás. Hozzátette, az öt kategóriában induló hat magyartól reális elvárás volt a legjobb tíz közé kerülés, de ez csak "hellyel-közzel" sikerült Vallelungában, ahol hat géposztályban 50 ország versenyzői képviselték saját országukat.

"Minden rendezvényben lehet találni hibákat, de azt gondolom, hogy a hétvége során jól látszott, a várakozáson felüli versenyzői létszám miatt a nemzetközi szövetség nagy hangsúlyt fektetett a rendezésre" - mondta az MNASZ elnöke. Kiemelte, hogy Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a helyszínen tekintette meg a versenyeket, és már szombaton este elégedetten értékelte a látottakat.

"Volt egy zártkörű vacsora, amelyen részt vettem, és ezen Todt elnök úr pozitívan beszélt az első Motorsport Games-ről" - mondta Oláh Gyárfás, aki szerint Magyarország is meg tudna rendezni egy ilyen eseményt.

"Azt már tudjuk, hogy a következő két évben biztosan lesz folytatás, úgy tudom, több ország be is jelentkezett már a rendezésre, és azt mondhatom, hogy mi is fogunk pályázni, ha lesz rá lehetőségünk" - jelentette ki az MNASZ elnöke. Hozzátette, egy olyan eseményt, mint az első Motorsport Games volt, a Hungaroringen biztosan meg tudna rendezni Magyarország is, de elképzelhető, hogy egy-két kategóriával kibővítve is lenne lehetőség otthon adni a rendezvénynek.

A magyar indulók közül a Formula-4-es Tóth László szerepelt a legjobban Vallelungában. A 19 éves versenyző a szombati kvalifikációs futamon negyedik, a vasárnapi fő versenyen pedig hetedik lett, utóbbi eredményben az is közrejátszott, hogy a rajt után német ellenfele túl agresszív volt vele szemben.

"Jól sikerült a rajt és úgy éreztem, hogy lehetőségem van megelőzni, de az egyenesben kiszorított a fűre, ezért el kellett vennem a gázt, és sokan el tudtak menni mellettem" - mondta Tóth. "Egy kicsit ideges lettem emiatt és kellett néhány kör, hogy visszaszerezzem a koncentrációt, de annak azért örülök, hogy a 13. helyről sikerült feljönnöm a hetedikre a leintésig."

Szombat este a szimulátoros Báder Benjámin 10. lett a 30 fős mezőnyt felvonultató kategória döntőjében, melyben a legjobb 12 versenyző vehetett részt.

"Csalódott vagyok, mert jobb eredményre számítottam, úgy éreztem, hogy a hatodik helyről rajtolva néhány pozíciót előre tudtam volna jönni" - nyilatkozta a Race Online Hungary szimulátorosa, aki kétszer megpördült a fináléban, ezzel sok időt veszített, és nem tudott előrébb végezni.

A kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző Kiss Norbert a túraautósok mezőnyében indult Vallelungában, de az Alfa Romeo Giulietta első tengelyén jelentkező vibrációval a csapata nem tudott megbirkózni, a műszaki hiba és az Audikkal és Hyundaiokkal szembeni technikai hátrányt pedig nem sikerült leküzdenie. A 34 éves szombathelyi pilóta a szombati első futamon 13., a vasárnapi második versenyen 11. lett, utóbbi esetében balszerencsés módon, egy ütközés miatt.

"Alig volt hátra egy kör, nyolcadik, vagy kilencedik voltam, de a hongkongi srác úgy jött vissza a bukótérből, hogy oldalról eltalálta az autómat, ráadásul elkezdett leszorítani a fűre, és ott eljött a pillanat, amikor el kellett vennem a gázt" - értékelt csalódottan Kiss.

Driftben Szántó Zoltán bejutott a legjobb 16 közé, de a negyeddöntőbe már nem sikerült továbblépnie, gokart szlalomban pedig Németh Bálint és Kiss Dorka csupán egy helyezéssel és 1.6 másodperccel maradt el a 16 közé kerüléstől.

Az első Motorsport Games-en driftben Ukrajna, gokart szlalomban Hollandia, szimulátorban Ausztrália, túraautóban Oroszország, Formula-4-ben Olaszország, GT-ben pedig Japán nyerte az aranyérmet.

Az éremtáblázat élén egy arany- és három bronzéremmel Oroszország végzett, és kapta meg a Motorsport Games összetett győztesének járó trófeát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!