Több mint 600 lóerős, egyedi szupersportautóval rukkolt elő a Ginetta

Autók, 2019.03.01

A leedsi székhelyű vállalkozás nem épít sűrűn autót, de ha egyszer nekilát, akkor valami fantasztikus születik.

Ginetta A Ginetta a Genfi Autószalonon mutatta be új modelljét, amely több mint 600 lóerősnek ígérkezik. A terv egyszerű, hiszen az angol manufaktúra fogott egy 6.0 literes V8-as szívómotort és köré épített egy elképesztően szép formát, amelyhez első sorban természetesen szénszálas műanyagot használt. A megfelelő leszorító erőről pedig egy irdatlan hátsó szárny felel. Az erőforrás  több mint 600 lóerős, amelyhez 700 Nm nyomaték társul. Az első tengely mögé épített motor erőátviteléről egy 6-sebességes szekvenciális váltó gondoskodik. Az autó pehelykönnyű, mindössze 1150 kg-ot nyom a mérlegelésnél. A sportautó designját a brit cég versenyautói ihlették, így nem is csoda, hogy kicsit extrémre sikeredett. Az autó belterében Alcantara, karbon és alumínium anyagok uralják a teret. Kevesen gondolnák, de a Ginetta minden extrával felvértezte szupersportautóját, hiszen ABS-t, kipörgés-gátlót, légkondit, sőt még vezeték nélküli mobiltelefon töltőt is szerelt a járműbe.

A Ginetta mindössze 20 darabot tervez gyártani a szélvészgyors sportautóból, amelynek ára nagyjából 400.000 angol font. A 20-ból 12-őt már előértékesítettek, szóval van rá kereslet.


(Webrádió)

Címkék

Ginetta
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!