Vízbe hajtott autójával, mert követte a GPS-t

Autók, 2023.05.07

Szerencsére nem esett baja annak a két turistának, akik a GPS iránymutatásait követve vízbe hajtottak autójukkal.

Dodge Grand Caravan baleset Hawaii
A nem mindennapi eset a festői szépségű Hawaii-on történt, ahol a két nő éppen egy manta túra helyszínére tartott, de a GPS utasításait félre értelmezve a kikötőbe hajtottak. Az esetről videófelvétel is készült, ahogy a két nő ül az autóban és mosolyog, érdekes de a félelemnek a legkisebb jelét sem mutatták. A baleset a Hawaii Big Island nyugati partjánál történt. Az egyik szemtanú a Washington Postnak elmondta: éppen ültem a hajónkon és fedett helyre szeretett volna menni, amikor hirtelen megláttam a vízben úszó autót, benne két nővel. Az autó utasain egyáltalán nem látszott pánik, csak mosolyogtak a járműben. A csodálkozásukból felocsúdva, a nő férje azonnal a vízbe vetette magát többed magával, hogy a nők segítségére siessen. A helyiek körbetekerték az autót, hogy ne merüljön el a kikötőben, majd a szakemberek néhány óra múlva kihúzták a Dodge Caravan-t a vízből. Mint később kiderült a kibuszt vezető hölgy szívbeteg, ezért tartott olyan sokáig kimásznia a járműből.


Nem ez volt az első eset, hogy egy autó a vízbe került, árulta el az egyik manta túrákat szervező cég munkatársa. A sofőrök azonban ritkán kerülnek bajba nappal, hasonló esetek főleg éjszaka történnek, amikor korlátozottak a látási viszonyok. A bajba került turistákat az is megzavarhatta, hogy a hajókhoz közel több autó is parkolt. Szerencsére azonban nem történt tragédia.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!