A Bajai úton találhatnak új otthonra a volt Cserepes sori piac árusai

Belföld, 2021.04.15

Miután az önkormányzat úgy döntött, hogy felszámolja a Cserepes sori piacot, az árusok lázasan keresni kezdtek olyan területet, ahol folytathatnák a tevékenységüket.

Cserepes sori piac Most úgy tűnik, hogy megtalálták a megoldást, igaz, elég messzire kell utazniuk nekik és a vásárlóknak is, hogy ismét piacozhassanak.

Február elején adtunk hírt arról, hogy árusok és a vásárlók is komoly veszteségként élik meg, hogy a mintegy 30 éve működő egykori „lengyel piac” eltűnik a szegediek életéből. Ajtai Éva, aki hat éve árusított a piacon akkor még örült annak, hogy az önkormányzat kijelölt egy területet a Cserepes sori piac közelében, ám azt megjegyezte, hogy az egyelőre nem alkalmas arra, hogy piacként működjön. Azóta annyi történt, hogy a területet birtokló két vállalkozó a járványhelyzetre hivatkozva visszalépett, így az árusoknak nem maradt más választásuk, mint saját kezükbe venni a dolgokat.

Ajtai Éva létrehozott az egykori bérlők, vásárlók és szimpatizánsok számára egy facebook csoportot, melynek több mint ezer tagja van. Ebben a közösségi térben vetődött fel az az ötlet, hogy keressenek egy új helyszínt, ahová elférnek azok az árusok, akik most nem tudnak hol működni. Volt arról szó, hogy a József Attila sugárúton bérelnének egy területet, de végül másik megoldás született. Ajtai Éva elmondta, hogy a Bajai úton, a Maty-éri pályától nem messze találtak egy olyan telektulajdonost, aki bérbe adná a területét az árusoknak.

A cég és a tulajdonos nevét egyelőre nem árulta el a kereskedő, de annyit elmondott, hogy egy egykori téesz területéről van szó. Már megindult a szükséges engedélyek beszerzése, és amennyiben ezeket megszerzi a tulajdonos, akkor a nyilvánosság elé áll, és bejelenti a piac indulását. Ajtai Éva reméli, hogy májusra ez megtörténik, és akkor elkezdhetik a működést az új helyen. Azt mondja, hogy az egykori Cserepes sori árusok mintegy 90 százaléka jelezte, hogy érdekli az új lehetőség, és részt vennének az új piac munkájában, ha a körülmények megfelelőek lesznek.
(Webrádió)

Címkék

Cserepes sori piac Szeged
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!