K. L.: Meghívást kaptam az Úristentől, ez a meghívás pedig nemcsak ajándék, hanem titok is volt egyben, amely titokra szinte a mai napig nem derült fény, pedig közel négy évtizede annak, hogy pappá szenteltek. Biztos vagyok benne, hogy sokan kapnak meghívást tőle ilyen és ehhez hasonló szolgálatra, de csak kevesen mernek igent mondani rá.

K. L.: De, sejtem, viszont nem vagyok benne biztos. Olyan családban nőttem fel, ahol az egyháznak fontos, közösségformáló, összetartó és értéket teremtő szerepe volt. Az egyház – kerüljön az ember bármilyen élethelyzetbe – egyfajta kapaszkodóként szolgált a családom számára. Így én magam is, már ideje korán rájöttem erre, és támaszkodtam is rá. Azt hiszem ez meghatározta az indulásom. A Szentírás úgy fogalmaz, hogy Isten a szívek és a vesék vizsgálója, vagyis, ami bennünk van az az Úristen előtt mind világos. Ő jól tudja, hogy melyik ember, mire képes és alkalmas. És ő az, aki bizalmat szavaz – gyengeségünk ellenére is –, és ez óriási ajándék.

K. L.: Igen, ez valóban így van. Magyarországon is, ahogyan egész Európában egyre kevesebben hallják meg ezt a hívást és, ha meg is hallják, csak kevesen válaszolnak igennel. Ez pedig azért van, mert a környezeti tényezők elbizonytalanítják azt az adott személyt. Ám vannak a világnak olyan részei, ahol viszont egyre erősebb az Istenbe vetett hit. Bár az kétségtelen, hogy a népesedés alakulása is szerepet játszik mindebben.

K. L.: Az emberek ma is fogékonyak a transzcendensre, csak sokkal nagyobb a kínálat – az más kérdés, hogy ez jó, vagy nem jó. Nagyon sokszínű az a társadalom, amiben élünk és ez a sokszínűség megosztja az embereket és az elkötelezettségüket.

K. L.: Hullámzó, ahogyan az egész országban és a világban az. Sokan keresik Istent, és azt tapasztalom, ha messzebbről indítjuk el az emberek megközelítését, akkor sikeresebbek meg tudjuk őket fogni. A legtöbben tele vannak előítélettel, félelemmel, bizonytalansággal, ezért szükség van az úgynevezett pre evangelizációra, ami elvezethet bennünket az evangelizáció beteljesedéséhez. Ez a folyamat ma sokkal hosszabb, mint, amilyen hosszú a mi időnkben volt.

K. L.: Ez így van, az egyik legmeghatározóbb ezek közül is a Dóm, amely nemcsak turisztikailg fontos állomás, hanem kulturális szempontból is meghatározó helyszín. Éppen ezért nekem, mint a Dóm plébánosának, az a célom, hogy azok, akik betérnek ide hozzánk, tovább vigyenek magukkal valami olyat – legyen az egy élmény, egy tapasztalat, egy emlék –, amit sose felejtenek el – függetlenül attól, hogy hisznek vagy nem hisznek Istenben. Az emberek vágynak az olyan kulturális élményekre mint, amit egy koncert, egy kiállítás vagy akár egy szentmise tud adni. Mi pedig azt szeretnénk, ha a Dómban egyre több ilyen élményben részesülhetnének az idelátogatók. De ugyanilyen meghatározó lehet az is, ha valaki úgy dönt, itt köti össze a másikkal az életét, vagy esetleg itt mond végső búcsút egy szerettjétől.

K. L.: Igen, ez így van, most épp a torony az, ami megújul. Jelenleg egy garanciális javítás zajlik rajta, amitől azt reméljük, hogy aztán jó hosszú ideig nem kell majd újra hozzányúlni, hiszen magát a tornyot nem olyan egyszerű megközelíteni és nagyobb horderejű munkákat végezni rajta. Hosszabb előkészületek és idő szükséges a renoválásához. Ám, nemcsak az épület bizonyos részeit, helyiségeit, hanem a Dóm egész területét folyamatosan karban kell tartani. Viszont ezt csak és kizárólag úgy tesszük, hogy közben egyetlen percre sem zárjuk be sem a templomot, sem a látogatóközpontot. Így lehet csak megőrizni a közösséget.

K. L.: Mindenkit arra buzdítok, hogy bátran lépje meg azt a lépést, ami segít neki abban, hogy megismerje azt a közösséget, amit Jézus hozott létre. Az evangélium üzenete mindig örömet hordoz. Azt kívánom, hogy sokaknak legyen részük ebben az örömteli találkozásban.