A fény napját köszöntik Szegeden

Belföld, 2023.05.10

Interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal köszöntik a fény napját a szegedi ELI ALPS lézeres kutatóintézetben pénteken este - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

ELI-ALPS A közlemény szerint 2015-ben világszerte nagy sikerrel ünnepelt fény nemzetközi évét követően az UNESCO általános konferenciáján született döntés értelmében 2018-tól ünneplik világszerte a fény nemzetközi napját. Azért május 16-ra esett a választás, mert 1960-ban Theodore Maiman amerikai mérnök és fizikus ezen a napon végezte az első sikeres kísérletet az általa épített lézerrel.

Az ELI ALPS pénteki rendezvényén interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal, vezetésekkel, mini tudóssarokkal fogadják a vendégeket. A program zárásaként napnyugta után különleges hangulatú, szabadtéri koncerttel készülnek: a fény által inspirált repertoárral a hódmezővásárhelyi katonazenekar ad műsort a központ épülete előtti füves területen.

Az intézet látogatói terében muzeális és a közelmúltban is használt optikai eszközökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és kipróbálhatnak izgalmas játékokat is, így a lézerhárfát, a polárfagylaltot, a forgó tavirózsát vagy a lézeres hangátvivőt, melyek egy-egy az ELI ALPS-ban folyó kutatásokkal kapcsolatos fizikai jelenséget mutatnak be.

Az akár hatéves kortól is látogatható programokon a vendégek megtudhatják, hogyan működnek a lézervédelmi szemüvegek, milyen feltételeknek kell megfelelniük a tisztatér-ruháknak, és elmélyedhetnek a mikroszkópia rejtelmeiben. A kicsit idősebbeknek szóló előadásokon szó esik a szuper lézerekről, a jedik kardjáról, és kiderül az is, hogyan állítható elő a plazmaállapot.

A díjmentes programok egy részének látogatása, így a központ épületét bemutató vezetett túra, előzetes regisztrációhoz kötött - áll a közleményben.
(MTI)

Címkék

ELI-ALPS Fény Napja
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!