A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Líra Kft.-t bírságoló határozatot

Belföld, 2024.02.09

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette a budapesti kormányhivatal azon határozatát, amely a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken azt közölte az MTI-vel: a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma megsemmisítette az alperes azon határozatát, amely egy könyvkereskedelmi kft.-vel - a felperessel - szemben 12 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki.

A közigazgatási per azután indult, hogy helyszíni hatósági ellenőrzés során az alperes észlelte, az üzlethelyiség ifjúsági irodalom részlegén az egyik kiadványt, valamint annak négykötetes változatát nem zárt csomagolásban helyezték el - idézte fel a törvényszék a közleményben.

Hozzáfűzték: az alperes határozata szerint ezzel a felperes megsértette a kereskedelmi rendeletet, amelyben az áll, hogy a "Születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható."

A törvényszék az alperes határozatát megsemmisítette; a bírói tanács az ítélet szóbeli indokolásában rögzítette, hogy "a helyszíni ellenőrzés keretében megállapított tények nem egyeztek a jogszabályi rendelkezésben rögzített tényállási elemekkel".

A bíróság egyetértett a felperes hivatkozásával, hogy a kereskedelmi rendelet azon mondatrészét, amely szerint "a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható", a magyar nyelvtani szabályok alapján csak egyféleképpen lehet értelmezni: abban az esetben követeli meg a zárt csomagolás alkalmazását, ha a termék a többi terméktől elkülönítve került forgalmazásra.

Mivel a kiadványok nem voltak elkülönítve, az indoklás szerint a jogszabálysértés nem következhetett be.

Az ítélet jogerős - tudatta a törvényszék.

Budapest Főváros Kormányhivatala 2023. július 13-án közölte, hogy tizenkétmillió forintos fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Líra Kereskedelmi Kft.-vel szemben, miután a cég által üzemeltetett könyvesboltokban a homoszexualitást megjelenítő Heartstopper - Fülig Beléd Zúgtam (Szívdobbanás) című kiadványokat a gyermekeknek szóló könyvek között helyezték el, és forgalmazásuk sem zárt csomagolásban történt.
(MTI)

Címkék

Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégium Líra Kft. Bírság
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!