TV műsor

A munkaerő-kölcsönzés szabályainak felülvizsgálatát sürgeti a Jobbik

Belföld, 2019.10.02

A munkaerő-kölcsönzés szabályainak felülvizsgálatát sürgeti a Jobbik, mert a párt szerint Magyarországon szervezett lakosságcsere előkészületei folynak, és ennek részese ez a szolgáltatás.

A Fidesz-kormány százezrével telepíti be azokat az idegen munkavállalókat Magyarországra, akikkel le szeretné cserélni a kényszerből külföldre távozott magyar munkavállalókat - jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.

Hangsúlyozta: jelentős szerepet vállal ebben a folyamatban a több száz milliárd forintos forgalmú munkaerő-kölcsönző ágazat. Nem egyszer a külföldről hozott dolgozó fizetésének 1,6-1,8-szorosát zsebeli be, holott ezt a pénzt akár béremelésre és a hazai munkavállalók itthon tartására is fordíthatnák a cégek - mondta.

Az ellenzéki politikus kiemelte: azt is szeretnék megszüntetni, hogy egyes iparágakban a multicégek "bemondása" alapján állapítanak meg munkaerőhiányt és teszik lehetővé külföldi dolgozók behozatalát.

Ugyanakkor azt javasolják, hogy a szakképzés átalakításával és a munkaerő itthon tartásának motiválásával - például a lakhatás támogatásával - kezeljék a helyzetet.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt Z. Kárpát Dániel, hogy csupán anyagi támogatással és kedvezményes hitellel nem lehet megoldani a hazai demográfiai válságot. "A lakhatási válságot fel kell oldani, és hosszú távú, normális, biztonságérzetre épülő országot kell teremteni; Orbán Viktorék háborús pszichózisa nem kedvez ennek a helyzetnek" - fogalmazott.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!