A zene világnapja - A teátrum hírességeiről nevezték el a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeit

Belföld, 2021.10.01

A teátrum hírességeiről nevezték el a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeit, a műsoros névadóünnepséget a zene világnapján, pénteken tartották.

Barnák László főigazgató elmondta, hogy a társulat a közelmúltban úgy döntött, hogy nagyszínházi próbatermeit egykori és mai meghatározó művészegyéniségeiről nevezi el. A korábban számokkal jelzett termek olyan elődök, tehetségek nevét viselik, aki a szakma kiemelkedő alakjai, akiken generációk nőttek föl, akikre a fiatalok példaképként tekintenek.

Így próbaterem viseli a színház egykori igazgatója, illetve zeneigazgatója, Vaszy Viktor zeneszerző és karmester nevét, csakúgy mint az általa fölfedezett Gregor József operaénekesét, aki számtalan emlékezetes szerepe mellett irányította az operatagozatot is.

Az egykori énekkari próbatermet Oberfrank Gézáról nevezték el, aki főzeneigazgatóként és karmesterként volt hosszú évekig a szegedi operajátszás meghatározó alakja. Imre Zoltán táncművész, koreográfus, az önálló tagozattá szerveződő Szegedi Balett alapítójának nevét viseli a balett-terem.

A drámatagozat próbáinak egyik helyszíne a társulat örökös tagja, Király Levente nevét kapta meg, aki a főiskola után, 62 éve érkezett Szegedre. A művész az ünnepségen úgy fogalmazott, élete nagy része az épülethez, a Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődik. 216 bemutatón játszott a színházban, szöveg nélküli szerepektől kezdve olyan alakításokig mint egyik kedvence, a Hegedűs a háztetőn Tevjéje.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!