Azt írták a police.hu oldalon, hogy kedden az V. kerületi Ferenciek terén előzetesen bejelentett és tudomásul vett gyűlés befejezését követően többen jogellenes gyűlésbe kezdtek.
A résztvevők egy időre vonulásukkal akadályozták az Erzsébet híd forgalmát, amit a rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében körülbelül húsz percre eltereltek.
"A jogellenes gyűlés résztvevői ezután a budai oldalon vonultak, majd a Lánchíd járdáján a Magyar Tudományos Akadémia épülete elé mentek. A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést" - közölte a BRFK.
A vonulás során az egyik résztvevő az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kézzel megrongálta egy úttesten haladó kisteherautó szélvédőjét, ezért a férfit előállították és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki - áll a közleményben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!