Erő Zoltán Budapest új főépítésze február elsejétől

Belföld, 2020.01.24

Erő Zoltán építész, urbanista Budapest új főépítésze február elsejétől - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

Erő Zoltán tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán (1977-82), valamint a Leuveni Katolikus Egyetem Történeti Városok és Épületek Központjában (1988-89) végezte. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával. A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője. Rendszeresen tart előadásokat, szakfolyóiratokban publikál - olvasható a kommünikében.

A közleményben idézik Karácsony Gergely főpolgármestert, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy Erő Zoltán Budapest új főépítészeként csatlakozik a csapatukhoz. "Tapasztalata, szakmai felkészültsége és kreativitása egyszerre lesz garancia a főváros építészeti értékeinek megóvására és egy bátor, innovatív városépítés megkezdésére" - fogalmazott a főpolgármester.

Erő Zoltán Mártonffy Miklóst váltja a főépítészi poszton.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!