Hajdúsámsoni szalmonellafertőzés - Több mint 40 gyereket hazaengedtek a debreceni kórházakból

Belföld, 2019.09.25

A szalmonellafertőzésben megbetegedett hajdúsámsoni iskolások közül egyre többen hagyhatják el a debreceni gyermekklinikát és a Kenézy egyetemi kórházat - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

Szalmonellafertőzés okozta gyerekek tömeges megbetegedését Hajdúsámsonban M. Tóth Ildikó tájékoztatása szerint a baktérium okozta tünetek miatt az elmúlt hat napban több mint 80 beteg érkezett a két intézménybe. Hétfő óta több mint negyvenen térhettek haza és csökkenő tendenciát mutat az új betegek száma is: hétfőn hat, kedden pedig négy gyermeket vettek fel.

A kórházi ellátás alatt állók közül senki sincs súlyos, életveszélyes állapotban - jelezte a sajtófőnök.

Korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul. A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

Az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek el iskolaszünetet, a konyha is működik - jelezte korábban a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.
(MTI)

Galériánk

Szalmonellafertőzés okozta gyerekek tömeges megbetegedését Hajdúsámsonban Szalmonellafertőzés okozta gyerekek tömeges megbetegedését Hajdúsámsonban Szalmonellafertőzés okozta gyerekek tömeges megbetegedését Hajdúsámsonban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!