TV műsor

Hatvan millió forintot fordít az önkormányzat sportegyesületek támogatására

Belföld, 2021.04.12

Három jogcímen is pályázhatnak a szegedi sportegyesületek önkormányzati támogatásra az idén. A kiosztható keretösszeg több mint 10 millió forinttal nőtt meg a tavalyi évhez képest.

Szegedi városháza
Tavaly év elején összesen 47 és félmillió forintot kaptak a támogatásra pályázó egyesületek. Működésre 40 milliót, utánpótlás nevelésre 7 és fél milliót ítélt meg az önkormányzat. Mivel a sportrendezvények zöme elmaradt, erre a célra nem adott 2020-ban támogatást az önkormányzat.

Az idén ezen a jogcímen is lehet pályázni, igaz csak két és fél millió forint értékben. A sportegyesületek működésére idén 50 millió forint áll rendelkezésre, az utánpótlás nevelésére a tavalyihoz hasonlóan idén is 7 és fél milliót fordíthatnak összesen a szegedi sportegyesületek.

Az erről szóló határozati javaslatot elvben a városi közgyűlés foglalkoztatási, szociális és sportbizottsága tárgyalná, de a járványhelyzetre való tekintettel az előterjesztésről a polgármester dönt. Ennek dátuma április 13-a, úgyhogy amennyiben Botka László aláírásával hitelesíti az előterjesztést, hivatalossá válik a sportkeret összege és felosztása.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!