TV műsor

Illegális bevándorlás - Novák Katalin: továbbra is fontos a külső határok védelme

Belföld, 2021.05.27

A koronavírus okozta járvány végének közeledtével továbbra is fontos feladat az európai külső határok védelme és a belsők átjárhatóvá tétele, hogy a kontinensen ismét megvalósulhasson a szabad mozgás - jelentette ki Novák Katalin Fidesz-alelnök csütörtökön a röszkei tranzitzóna közelében.

Novák Katalin sajtótájékoztatója A Santiago Abascallal, a spanyol VOX párt elnökével tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin kiemelte: Spanyolországban is van egy markáns migrációellenes hang, ez pedig a VOX; tagjai a migrációval szemben határozottan fellépnek, és azt mondják, "meg kell védeni a külső határokat, hiszen ez tudja garantálni mindannyiunk biztonságát".

Mint mondta, az Európai Unió külső határánál, Röszkénél a koronavírus-járvány lecsengésével a migrációs nyomás újbóli erősödésére számítanak. Ennek már láthatóak is a jelei, hiszen folyamatosan növekszik, az utóbbi időszakban megháromszorozódott az illegális határátlépések száma.

Novák Katalin szerint "a napi szintű valóság tehát az, hogy egyre többen próbálnak meg bejönni Magyarországra, miközben ehhez nem lenne joguk".

A magyar kormány a jövőben is meg fogja védeni az ország határait, hiszen még nagyobb vonzerőt jelent majd a magas átoltottság, illetve a migránsoknak bizakodásra adhat okot, hogy Magyarországon beoltják őket, tehát ilyen értelemben az egészségüket is még inkább védve érezhetik - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Kitért arra is: Santiago Abascal pártelnökként látogatott Magyarországra, hiszen a Fidesz számára fontos, hogy legyen Európában olyan erős jobboldali szövetség, amely képes a valódi jobboldali értékek mellett kiállni, ezeket képviselni, és megszólítani azokat a választókat, akik ezeket a keresztény konzervatív értékeket nemcsak maguk, hanem Európa jövője szempontjából is fontosnak tartják. Ez közös célkitűzés a spanyol VOX párttal - tette hozzá.

Nyomatékosította: a Fidesz az erős családokban és nemzetállamokban hisz, a biztonságos határokban, a szuverenitásban és az egymás iránti tiszteletben. Nemet mondanak viszont a tömeges bevándorlásra, az antiszemitizmusra, a birodalmi törekvésekre és a hegemóniára - sorolta.

Novák Katalin kiemelte: alapvetően abban hisznek, hogy Európa akkor lesz igazán gazdag, ha az erős nemzetállamok szuverén módon tudnak együttműködni egymással. Ebben is egyetértenek Santiago Abascallal és a VOX-szal, ezért bíznak abban, hogy az együttműködésük európai szinten is gyümölcsöző lesz.

A Fidesz alelnöke elmondta: a déli határon azt mutatták meg a spanyol párt vezetőjének és munkatársainak, hogy milyen hatékonysággal tudják Magyarországon megvédeni az ország és Európa külső határait. A kormánynak ugyanis "elemi érdeke, hogy biztonságot tudjon nyújtani országa állampolgárainak, és ezt fogják tenni a jövőben is".

Santiago Abascal úgy fogalmazott: olyan pártokkal való együttműködés a céljuk, amelyek egyetértenek abban, hogy "a határok megvédése a jövőnk szempontjából a legfontosabb". Magyarország ellenállása a szuverenitását kikezdő brüsszeli törekvésekkel szemben példaértékű, amivel a VOX egyetért, és szeretné ezt Spanyolországban is elérni - hangsúlyozta.

Mint mondta, Spanyolországnak tengeri határai vannak, illetve a magyarnál is magasabb kerítések védik az országot, de az illegális migráció visszaszorításához "hiányzott a kellő akarat". A pártelnök emlékeztetett: csak a múlt héten egy 80 ezres várost egy nap alatt egy 10 ezer bevándorlóból álló hullám ért el, aminek következtében az emberek nem akartak kimenni az utcára, illetve gyermekeiket iskolába vinni.

Santiago Abascal szerint ez mind a brüsszeli politikának is köszönhető, amelyet a spanyol kormány is elfogadott. A "gyengébb intézkedések" gyakorlatilag meghívást jelentettek a migránsok számára - tette hozzá.

"Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk a magyaroktól, mert bár alacsonyabb kerítéseik vannak, de nagyobb akarattal védik meg az illegális bevándorlóktól, illetve a csempészmaffiától magukat" - hangoztatta a spanyol politikus, ellenzéki parlamenti képviselő.
(MTI)

Címkék

Novák Katalin
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!