Izgalmas bemutatókkal várták az érdeklődőket a rendőrségi toborzón Szegeden

Belföld, 2022.12.09

Közel négyszázan látogattak ki a Bajai úti Rendőrképző Akadémia szegedi Járőrképző Tagozatán csütörtökön megrendezett állásbőrzére.

Rendőrségi toborzó
Az érdeklődőknek szakmai bemutatókkal, gépjármű- és eszközkiállítással, valamint pódiumbeszélgetéssel is készültek a szervezők. Az eseményt Dr. Pozsgai Zsolt r. vezérőrnagy országos személyügyi rendőrfőkapitány-helyettes köszöntöje nyitotta meg, amelyet követően az érdeklődők megismerkedhettek a szerződéses határvadász, a rendőrjárőr, a fegyveres biztonsági őr, az iskolaőr feladataival, illetve magával a képzéssel, valamint a Miskolci és Körmendi Rendvédelmi Technikumokba való jelentkezés feltételeivel.

A pódiumbeszélgetéseken az érdeklődők bepillantást nyerhettek az egyes munkakörökbe, ugyanakkor a már benne dolgozók meséltek élményeikről, tapasztalataikról. A legnagyobb sikert természetesen a különböző bemutatók aratták, hiszen a látogatókat fegyverzettechnikai, bűnügyi-technikai, kutyás, valamint kommandós betétprogrammal várták.  

Az állásbörzén ugyanakkor lehetőség nyílt arra is is, hogy a látogatók megismerjék a jelentkezéssel kapcsolatos egészségügyi, illetve pszichológiai követelményeket, előírásokat.  

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!