Karácsony: Vitányi Iván halála egész Magyarország számára fájó veszteség

Belföld, 2021.09.06

Vitányi Iván halála nemcsak a baloldali közösség, de egész Magyarország számára fájó veszteség - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.

Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció (DK) örökös és tiszteletbeli elnöke, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja kilencvenhat éves korában hunyt el.

Karácsony Gergely bejegyzésében úgy fogalmazott: "meghalt közéletünk talán utolsó antifasiszta ellenállója, a modern magyar demokratikus politika egyik atyja."

Vitányi Iván az antifasiszta ellenállás tagjaként 1944-ben megkínozta a Gestapo, a vérbe fojtott 56-os forradalom után egy ideig páriaként tekintett rá a rendszer. Népzenét gyűjtött Bartók Béla hatására, egyszerre volt fontos alakja a népi és az urbánus kultúrának, saját személyével bizonyítva az efféle megosztás értelmetlenségét. Ő volt az, aki az általa vezetett Népművelési Intézetben már a rendszerváltás előtt helyet és infrastruktúrát biztosított a demokratikus ellenzéknek, ezzel elősegítve a politikai változás folyamatát. A rendszerváltás után demokratikus szocialista politikusként találta meg az útját és lett közösségének egyik legelismertebb tagja, a DK tiszteletbeli elnöke - írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: Vitányi Iván "egész élete során megmaradt baloldalinak: gondolkodóként, tudósként, de ami a legfontosabb, nagyszerű, tisztességes emberként".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!