Katolikus közösségi ház épült Telkin

Belföld, 2021.11.06

Katolikus közösségi ház épült Telkin hetvenmillió forint kormányzati támogatással és a település egyházközösségének összefogásával - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi ház átadóján.

A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki Soltész Miklós emlékeztetett: Pátyon új templom épült, és reformátusokkal közösen felújítottak egy épületet, amely a közösséget és a fiatalokat szolgálja, Budajenőn felújították a templomot és a plébániát, Perbálon a templomot és a közösségi házat, Tinnyén és Telkin pedig a templomot.

A közösség mindenképp szerette volna, ha Telkin emellett megépül a közösségi ház is - tette hozzá, kiemelve: jó döntés volt, hogy "ilyen erős összefogással ilyen nagyszerű értéket sikerült teremteni."

Az államtitkár hangsúlyozta: a közösségnek bíztatnia, támogatnia kell a papokat, a vezetőket a további munkában is, amely a következő időszakban még nehezebb lesz, mivel olyan erők mozdultak meg világszerte, amelyek próbálják elpusztítani a keresztényeket, és teljesen tönkretenni a keresztény tanítást, a teremtett világ megbecsülését.

Ezt a templomok felújításával, a közösség lelki és fizikai erősítésével lehet kivédeni - vélekedett, hozzáfűzve: "a fiatalok életéért, a fiatalok jövőjéért küzdünk".

Azt mondta: a kormány ebben mindig partner lesz, ezért támogatta a közösségi ház felépítését is.

Soltész Miklós arra kérte a fiatalokat, vigyázzanak az épületre, hogy száz év múlva a következő nemzedéknek is örömet okozhasson, és becsüljék meg az építészek, kivitelezők és a közösségért sokat tevő emberek munkáját.

A közösségi ház és használói megáldása előtt Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke bérmálási szentmisét celebrált Telki templomában.
(MTI)

Címkék

Telki Katolikus közösségi ház

Galériánk

A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki A kormány támogatásával katolikus közösségi házzal gazdagodott Telki
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!