Kedden megkezdik az óriáskerék szétszerelését

Belföld, 2023.01.09

Hétfőn már nem lehet felülni az óriáskerékre, az üzemeltető kedden megkezdi a látványosság szétszerelését.

Óriáskerék Szeged Amint arról portálunkon korábban már többször is beszámoltunk, új helyszínen, a szegedi Dóm téren állították fel az óriáskereket, Szeged egyik fő karácsonyi látványosságát. A nagyközönség november negyedikén vehette igénybe és csodálhatta meg Szeged nevezetességeit 50 méteres magasságból. Mint portálunk az üzemeltetőtől megtudta, a vasárnapi nap volt az utolsó, amikor még fel lehetett ülni az óriáskerékre, hiszen kedden délután megkezdik a hatalmas monstrum szétszerelését, amely a tervek szerint péntekig tart majd.  

Az óriáskeréknek akadtak bírálói is a szegediek körében, hiszen többen is nemtetszésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy végül Szeged legszebb terére, a Dóm térre került. Ennek persze praktikus oka volt, mégpedig az, hogy a Szegedi Karácsonyi Heteknek a tér volt a fő helyszíne, a Széchenyi tér idén, ahogyan tavaly is árusok nélkül maradt.  

Az üzemeltető cég nagyon megszerette a várost, így amennyiben lehetséges jövőre is szívesen visszatérnének a Csongrád-Csanádi vármegyeszékhelyre. A cég egyébként összesen 3 ilyen óráskerékkel rendelkezik, amelyeket Ajkán gyártottak. Egy ilyen óriáskerék előállítási költsége több száz millió forint.  

A szegediek, illetve a turisták körében is népszerű volt a zárt gondolával felszerelt, mozgáskorlátozottak számára is használható óriáskerék, hiszen mint portálunk megtudta, több tízezeren váltottak rá jegyet a bő két hónap alatt, amíg üzemelt.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!