Könyveket fogadtak örökbe a Szegedért Alapítvány idei díjazottjai

Belföld, 2023.05.02

2004 óta hagyomány, hogy a Szegedért Alapítvány díjazottjai könyveket fogadnak örökbe a Somogyi-könyvtár jelentős gyűjteményéből.

Örökbefogadás Somogyi-könyvtár Az örökbefogadás becses hagyománya azonban egy évvel korábbra nyúlik vissza, amikor is Gregor József, Szeged díszpolgáraként ünnepélyes keretek között fogadta örökbe Liszt Ferenc a város javára komponált zongoradarabjának kottáját.  

A Szegedért Alapítvány díjai rendkívül magasan értékeltek, hiszen csak olyan ismert és elismert alkotók, illetve szakemberek kaphatják, akik sokat tettek Szeged hazai és nemzetközi hírnevének örögbítéséért, gazdagításáért.  

Amint arról portálunk korábban már beszámoltunk, a grémium 2023-ban Dr. Szeri Istvánt ítélte a legérdemesebb személynek arra, hogy elnyerje a szervezet fődíját. A Tudományos Kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla díját Dr. Lengyel Imre matematikus-közgazdász professzor, a Társadalmi-Állampolgári Kuratórium Debreczeni Pál díját pedig Dr. Bartyik Katalin gyermekgyógyász, hematológus, onkológus, osztályvezető egyetemi docens kapta. A Művészeti Kuratórium Gregor József-díját pedig Rácz Tibor színművésznek ítélte a szervezet.  

Az örökbefogadáson Rácz Tibor baleset miatt sajnos nem tudott részt venni, de az elismert színművész októberben pótolja kötelezettségét.  

Mint Sikaláné Sánta Ildikó, a Somogyi-könyvtár igazgatója kérdésünkre elmondta, nagyon örülnek a mintegy 20 éve töretlen sikerrel zajló örökbefogadási kezdeményezésnek, melynek elsődleges célja, hogy elismert emberek vigyék hírét a könyvtár szinte egyedülálló gyűjteményének, ezáltal is népszerűsítve az intézményt.  

Somogyi Károly esztergomi kanonok 43701 kötetet hagyott a városra, amely a hosszú évek során milliós darabszámra duzzadt. A Somogyi-könyvtár megőrizte alapítója eszmeiségét, gyűjteményét pedig szépen gyarapította.  

Dr. Szeri István, a Szegedért Alapítvány fődíjasa az alábbi köteteket fogadta örökbe:

Tonelli Sándor: A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara ötven éves története: 1890-1940

Otto Lilienthal: Der Vogelflug als Grundlage der Fliegenkunst (A madarak repülése, mint a repülés művészetének alapja)

Szeri István nem is választhatott volna hozzá két közelebb álló művet, hiszen 14 évig volt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, életében pedig mindig örök szerelem maradt a repülés, amellyel fiatal korában ismerkedett meg, előbb vitorlázógéppel, majd idősebb korában motoros repülőgéppel is repült, amelyre vizsgát is szerzett.  

(Webrádió)

Címkék

Szegedért Alapítvány Örökbefogadás Somogyi-könyvtár

Galériánk

Örökbefogadás Somogyi-könyvtár Örökbefogadás Somogyi-könyvtár
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!