Maruzsa: a tankönyvek több mint 60 százalékát már kiszállították

Belföld, 2018.08.16

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Maruzsa Zoltán a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolánál elmondta: július végére valamennyi tankönyv elkészült, a kiszállítás pedig augusztus elsején kezdődött meg.

Augusztus végéig a megrendelt 12,5 millió tankönyv mindegyike megérkezik az intézményekbe - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy pótrendelésre augusztus 21-étől szeptember közepéig lesz lehetőség, az utólag rendelt köteteket pedig szeptember végéig szállítják ki.

Maruzsa Zoltán arról beszélt, hogy a tankönyvellátásban az elmúlt években komoly változások történtek. A kormány felmenő rendszerben bevezette az ingyenes tankönyvellátást. Ma már több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet, az 1-9. osztályban mindenki, a többi évfolyamon pedig továbbra is minden rászoruló diák. A kormány minden eddiginél több pénzt fordít az ingyenes tankönyvellátásra, 11 milliárd forintot.

Létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely az elmúlt években bizonyított, jelentős árcsökkenést értek el és csökkentették a kiadványok számát is. Mindez jelentős megtakarítás az államnak, és mivel csökkent a tankönyvek ára, jelentős megtakarítást jelent a családoknak is - emelte ki.

Közölte azt is, hogy idén 3350 tankönyv szerepel a jegyzékben, és zajlik egy tankönyvfejlesztési projekt is, amelynek révén a következő három évben - európai uniós és költségvetési forrásból - az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mintegy 900 új könyvet fejleszt. Ezzel biztosítják az állandó minőséget és hiányt is pótolnak, mivel korábban a piac a kis példányszám miatt nem szolgálta ki például a sajátos nevelési igényű vagy a nemzetiségi tanulókat - mondta el a helyettes államtitkár.

Dobre Lajos, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola vezetője közölte, a 19 osztállyal és 470 tanulóval működő intézmény idén mintegy 4,3 millió forint értékben több mint 6300 könyvet rendelt, amelyek csütörtökön érkeztek meg.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!