TV műsor

Megépül a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó szakasza

Belföld, 2021.03.30

Elkezdődik a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút hiányzó 3,7 kilométeres szakaszának építése, így a tervek szerint az év végétől a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek majd a biciklisek - tájékoztatta a Tisza-parti város önkormányzata az MTI-t.

Kerékpárok A közlemény szerint a Szeged-Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Elkészül még 3215 méteres csapadékvíz szikkasztó árok, és 83 fát ültetnek az új nyomvonal mentén.

A projektben részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítanak ki. A kivitelező Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. a tervek szerint az utolsó negyedévében végez a munkával. A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és 84 millió forint önkormányzati forrásból valósul.

2018 óta több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!