Menczer Tamás: az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették

Belföld, 2022.01.23

Az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették, ami jóvátehetetlen és elfogadhatatlan - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Pest megyei Budaörsön.

Menczer Tamás, aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje is egyben, a magyarországi németek 1946-ban Budaörsön megkezdett elűzetésének 76. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy a németek kitelepítése elfelejthetetlen, megmásítani már sajnos nem lehet, ugyanakkor napjainkban még van mód a cselekvésre.

A cselekvés a jelenkorban a kormányzati felfogás szerint azt jelenti, segíteni kell minden nemzetiségnek abban, hogy a nyelvét, a kultúráját, a szokásait, a tradícióit megtarthassa - mutatott rá az államtitkár a budaörsi plébániatemplomban tartott megemlékezésen.

Közlése szerint a kormány 2010 óta 28 milliárd forinttal támogatta a magyarországi németek közösségeit.

Menczer Tamás hangsúlyozta: erre a kormányra mindig számíthatnak a magyarországi németek, hogy meg tudjanak maradni, hogy élő közösségként élhessenek. Hozzátette, hogy a magyarság és a svábság kultúrája élő szövetként fonódott össze és erősíti ma is egymást.

"Minden, ami elvész, az mindannyiunkat szegényíti, s minden, ami megmarad, az mindannyiunkat gazdagítja" - fogalmazott a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Ritter Imre, a parlament német nemzetiségi képviselője azt mondta, hogy a fiataloknak kell minden tudást, ismeretet, emléket, tapasztalatot átadni. Hozzátette, hogy régebben, amikor az elűzetett rokonait látogatta, akkor sokáig azt kérdezgették, mi van otthon, majd az idő múlásával már csak azt mondogatták, "nincs más kívánságom, csak otthon meghalni".

Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester egyebek között arról beszélt, hogy a magyar társadalom az őszinte szembenézés helyett kollektív bűnösként a magyarországi németekben találta meg a bűnbakot az ország második világháborús szerepléséért

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!