Nemesi: Garantálom, hogy lesz harmadik híd Szegeden

Belföld, 2019.09.06

Nemesi Pál független polgármester-jelölt, valamint Bartók Csaba, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke tartott sajtótájékoztatót péntek reggel a harmadik közúti híd megvalósításának lehetőségével kapcsolatban.

Nemesi Pál portré Mint a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, nagy szüksége lenne Szegednek a harmadik közúti hídra, hiszen például reggelente sok szegedi kényszerül várakozni a dugóban. Szükség van tehát az újabb közúti átkelő megépítésére, amelyre Nemesi szerint komoly lehetőség mutatkozik, tekintve, hogy a kormány is projekt mellé állt. A Modern Városok Program keretein belül megépíthető a harmadik híd, amely jelentősen csökkentené a várakozási időt. Sajtótájékoztatója végén Nemesi Pál kijelentette, hogy személyesen garantálja, hogy lesz harmadik híd Szegeden.  



Bartók Csaba, a Fidesz szervezetének elnöke szintén hitet tett az átkelő megépítése mellett, ugyanakkor hozzátette, hogy Szeged város jelenlegi polgármestere, Dr. Botka László nem igazán partner ebben. Bartók szerint Nemesi Pál megválasztásával a híd előkészületének munkálatai és a kivitelezés is sokkal gördülékenyebb lenne.

A független polgármester-jelöltnek egyébként sűrű a programja az októberi választásokig, hiszen mind a 20 választókerületben lakossági fórumokat tart egyéb teendői mellett.

(Webrádió)

Címkék

Nemesi Pál Bartók Csaba Szeged az első! Harmadik híd
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!