TV műsor

Nemzeti laboratóriumok nyíltak Pécsen

Belföld, 2020.09.25

A Pécsi Tudományegyetemen (PTE) megnyílt a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium. Az innovációs és technológiai miniszter a pénteki nyitórendezvényen emlékeztetett: a kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja a idén tizennégymilliárd, a következő években összesen mintegy kilencvenmilliárd forinttal.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy a nemzeti laboratóriumok "a legjobb hazai egyetemi és vállalati szakembereket, képességeket összpontosítva nemzetközi szinten elismert tudományos csomópontokká válhatnak".

A tárcavezető elmondta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő intézmények a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai szakmai műhelyeit fogják össze azzal a céllal, hogy választ adjanak jelentős globális problémákra.

Közölte: négy fő kutatási-fejlesztési területen - biztonságos társadalom és környezet, egészség, ipar és digitalizáció, valamint kultúra és család - alakítanak ki nemzeti laboratóriumokat. Ezek közül négy labor jogszabály alapján jön létre, a továbbiakhoz pedig egyedi kérelmek alapján biztosít idén csaknem ötmilliárd forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A 3-5 éves futamidejű projektek finanszírozása külön megállapodások alapján történik - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy a Laboratóriumok Programirányítási Rendszerét is életre hívta az ITM, annak célja a kutatások, célkitűzések előrehaladásának közvetlen nyomon követése, szakmai támogatása, hazai és nemzetközi terjeszkedésének elősegítése.

A miniszter szólt arról is, hogy a budapesti, pécsi, szegedi és veszprémi laboratóriumok a többi között az éghajlatváltozás, az agrártechnológia és a mesterséges intelligencia témaköreivel is foglalkoznak majd.

A baranyai megyeszékhelyen, a Pécsi Tudományegyetem bázisán 2,5 milliárd forint támogatással létrejövő Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium küldetése, hogy a megtermékenyítési technikák hatásfokának emelésével járuljon hozzá a sikeres meddőségi kezelések, s így a megszülető gyermekek számának növeléséhez.

Kovács L. Gábor akadémikus, a labor szakmai vezetője beszámolt arról, hogy Magyarországon a meddőségi problémával küzdő házaspárok száma eléri a párok tizenöt százalékát, ezért elengedhetetlenek a humán reprodukció területén végzett széles körű, élvonalbeli infrastrukturális háttérrel támogatott klinikai kutatások és fejlesztések, a labor pedig pontosan e célokat szolgálja.

A 2 milliárd forint támogatással létrejövő Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNM) feladata a komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelentő fertőző betegségek új kórokozóinak felderítése, azonosítása, vizsgálata és egy nemzetközi szintű oktató és képző központ létrehozása.

A VNM szakmai vezetője, Jakab Ferenc közölte: a fertőző betegségek világméretű fenyegetettsége és terjedése komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelent minden nemzet számára. A laboratórium célja ezért, hogy az új kórokozók felderítését, azonosítását segítse, és a 3-as és 4-es rizikócsoportba tartozó vírusok komplex vizsgálatát BSL3 és BSL4 laboratóriumi körülmények között elvégezze, és keretein belül hazai és nemzetközi szintű oktató és képző centrum jöhessen létre.

A pécsi laboratóriumok közül a virológiai teljes egészében, a humán reprodukciós pedig részben a PTE Szentágothai János Kutatóközpont falai között működik majd. (FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!