OGY - Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés (2. rész)

Belföld, 2022.08.08

    Ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásaival zárult a parlament hétfői rendkívüli ülése, ugyanis nem tartózkodott elegendő képviselő az ülésteremben ahhoz, hogy elfogadják a napirendet.



A távolmaradó kormánypártokat bírálta a Momentum Gelencsér Ferenc (Momentum) felszólalása során többször is bírálta, hogy a kormánypárti képviselők nem vettek részt az ülésen. Hol vannak a fideszes képviselők, hol vannak a gazdasági helyzetért felelős kormánytagok? - kérdezte a politikus. A "káoszkormányzásról" beszélő frakcióvezető azt mondta, hogy alig egy hónapja az új kata-törvénnyel több százezer magyar kisvállalkozó "megélhetését döntötték romokba". Emellett szinte minden család életét nehezebbé teszi az "átgondolatlan, drasztikus" rezsiemelés, miközben a kabinet tudatosan gyengíti a forintot és arra sem hajlandó, hogy betartsa a világos szabályokat és hazahozza a magyaroknak járó uniós pénzeket - fogalmazott a képviselő.

A kormánypártok folyamatosan a magyar családok védelméről beszélnek, de ez ellen cselekszenek - állította Gelencsér Ferenc.

Áfacsökkentést javasol a Jobbik

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) úgy fogalmazott: a kormány "nyerészkedik" a családok válságán, "ha úgy tetszik, akkor extraprofitot generál".

A Jobbik azt javasolta, hogy a rezsiszámlák áfatartalmát nullázzák le - közölte. Hozzátette, hogy átmenetileg az alapvető élelmiszerek áfáját is nulla százalékosra csökkentenék, a válság elvonultával pedig elképzelhetőnek tartanának egy 5 százalékos kulcsot. A politikus azt is bírálta, hogy a bébiétel, a pelenka, a gyermekruha egész Európában Magyarországon adózik a "legbrutálisabban". Egyúttal megjegyezte, hogy a kormánynak a tűzifa után sem lenne szabad áfát beszednie.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta, hogy már ennek az évnek az első felében is 800 milliárd forinttal több áfabevétel érkezett, mint amennyit a kabinet beszedni tervezett. Hozzátette, hogy a kormány jövőre pedig "egy kétezer milliárdos nagyságrenddel" több áfát akar beszedni, mint a válságot megelőző időszakban. A képviselő közölte, hogy a pártjuk a plusz kormányzati adóbevételek egy részéből finanszírozná a korábban felsorolt javaslatait.



DK: a Fidesz nem védi meg az embereket!



Arató Gergely (DK) közölte, a Fideszre nem számíthat az ország, a Fidesz ígéretével ellentétben nem védi meg az embereket.

Szerinte amikor az országot egyszerre sújtja a gazdasági, szociális és a klímakatasztrófa, akkor cserbenhagyás, árulás, felelőtlenség, hogy a kormánypárti képviselők nem mentek el a rendkívüli parlamenti ülésre.

Közölte, az országnak szüksége lenne a vezetőire, mert miközben ők nyaralnak, a magyar polgárok nagy része rettegve várja az őszt, "a brutális rezsiszámlákat, az újabb áremeléseket, az elszabaduló forintárfolyamot, rémülten nézi a megszorításokat és adóemeléseket". Az országnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke - hangoztatta, jelezve, készülnek arra, hogy Fidesz erkölcsi, politikai, gazdasági csődje után a DK-ra számíthassanak az emberek.

Szólt arról is, hogy a DK határozati javaslatban kezdeményezte a rezsiszabályok visszavonását és helyette egy fenntartható rezsicsökkentés kialakítását.



Napirend



A napirendi javaslatról először kézfelemeléssel döntöttek a képviselők. Az elnöklő Latorcai János megállapította, hogy a jelenlévők többsége támogatja a napirendet, de szemmel látható, hogy a parlament nem határozatképes.

Az alelnök közölte, Kocsis Máté (Fidesz) és Simicskó István (KDNP) levélben kezdeményezte a szavazás géppel történő megismétlését.

A szavazógéppel történt szavazáson 47-en szavaztak igennel, egy tartózkodás volt.

Latorcai János azt mondta, a parlament nem határozatképes és ezen a napon nem is lát lehetőséget a határozatképesség helyreállítására. Elfogadott napirend hiányában a napirendi javaslat egyetlen pontja sem tárgyalható és nem tartható meg a napirend utáni felszólalás sem - tette hozzá.

Az alelnök elmondta, az Országgyűlés következő ülésének időpontjáról a képviselők írásban kapnak tájékoztatást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!