OGY - Krónika 3. rész (határozathozatalok)

Belföld, 2021.04.27

Az Országgyűlés keddi határozathozatalai során egyszerűsítette a helyi építési szabályzatok elkészítési rendjét és - egy a közbiztonság erősítését célzó jogszabálycsomag részeként - szabálysértési elzárás alkalmazását is lehetővé tette azokkal szemben, akiket engedély nélküli járművezetésen kapnak. Az ülésen köszöntötték a súlyos koronavírus-fertőzésből felgyógyult és parlamenti munkájához visszatérő Aradszki Andrást (KDNP).



Az igazságügyi bizottság dönt a NAIH tavalyi beszámolójáról

Az Országgyűlés felkérte az igazságügyi bizottságot, hogy döntsön a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2020-as beszámolójáról.

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a beszámolóban kifejtette, az adatvédelmi hatóságnak is reagálnia kellett a koronavírus-járvány miatti kihívásokra, így a hivatal is tájékoztatókat bocsátott ki a digitális oktatás, a kötelező testhőmérséklet-mérés, a válsághelyzettel összefüggő egyéb korlátozások tárgyában.



Interpellációk


Az Országgyűlés elfogadta a képviselők által hétfőn elutasított interpellációs válaszokat.

Nemzetközi szerződés módosításának kihirdetése

A parlament 189 igen, kettő nem szavazattal és egy tartózkodás mellett jóváhagyta a nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban 1944-ben aláírt nemzetközi egyezmény módosítását, amely a légi irányítás alapját képező felelősségi körökkel és folyamatokkal kapcsolatos szabványokat, valamint ajánlott gyakorlatokat tartalmaz.


Egyszerűsítették a helyi építési szabályzatok elkészítési rendjét

Az Országgyűlés több, a településtervezéssel összefüggő törvényt módosított, aminek eredményeként egyszerűsödhet a helyi építési szabályzatok elkészítési rendje és tartalma.

A képviselők 135 igen szavazattal, 58 nem ellenében hagyták jóvá a Miniszterelnökséget vezető miniszter erről szóló javaslatát.

A kabinet szándékai szerint a változtatások hozzájárulnak az építkezések felgyorsításához, valamint csökkennek az önkormányzatok településfejlesztési és településrendezési tervezéshez kapcsolódó adminisztrációs terhei.



Elzárással is büntethető, aki engedély nélkül vezet

A parlament a közbiztonság erősítését célzó, több mint száz paragrafusból álló törvénymódosítást fogadott el.

A változtatások egyike szabálysértési elzárás alkalmazását is lehetővé teszi az engedély nélküli járművezetés esetén.

A képviselők 150 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 30 tartózkodás mellett hagyták jóvá a belügyminiszter javaslatcsomagját.

A módosítások kiterjednek a rendőrségi arcképprofil-nyilvántartás minőségének javítására, valamint a Frontex műveletieben történő magyar rendőri részvétel vonzóbbá tételére is.



A katolikus egyház lesz az egri Eszterházy Károly Egyetem fenntartója



A parlamenti 141 igen, 53 nem szavazattal elfogadta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter törvényjavaslatát az Eszterházy Károly Egyetem fenntartói jogának az Egri Főegyházmegye részére történő átadásáról és az ehhez kapcsolódó vagyonjuttatásról.

A váltás az intézmény szenátusának kezdeményezésére történik augusztus 1-jétől. A fenntartóváltással egy időben a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyont is átadja az állam.


Létrejön a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóság


Új hatóság, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága felügyeli a jövőben a bírósági végrehajtói szervezetet és látja el a dohánytermékek kiskereskedelmével, illetve a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatósági feladatokat.

Az erről szóló jogszabályt 135 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadta el a Ház a kormány kezdeményezésére.

Az Országgyűlés ellenőrzése alá rendelt szervezet a Szerencsejáték Felügyelet, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., valamint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irányítása alatt működő felszámolók névjegyzékét vezető hatóság bázisán jön létre október 1-jén, vagyis az eddigi szétaprózódott struktúrát váltja fel olyan területeken, amelyeken az állam kizárólagosan végez gazdasági vagy közhatalmi tevékenységet.



Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos egyetem


Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos felsőoktatási intézmény augusztustól az Országgyűlés döntése értelmében, így ősztől már a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen.

A parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt a kormány javaslatára. Emellett az Országgyűlés - szintén a kormány kezdeményezésére - létrehozott 16 alapítványt is, ebből 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz.

Alapítvány működteti a jövőben a szegedi, a dunaújvárosi, a pécsi, a nyíregyházi, a debreceni egyetemet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Testnevelési Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemet. Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra.



Állami ingatlanok átadásáról döntött a Ház


Állami tulajdonú, de nem hasznosított ingatlanok ingyenes átadását biztosítja önkormányzatoknak és egyházaknak közfeladat ellátására a vagyongazdálkodási törvények módosítása, amelyet 133 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Változik az Erzsébet-táborokról szóló törvény is: az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerül ingyenesen az egykori csillebérci úttörőtábor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!