OGY - Krónika 7. rész (azonnali kérdések)

Belföld, 2021.05.03

A járványkezelésről és az uniós helyreállítási alap felhasználásáról is kérdeztek képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén.



DK: mi szükség van a különleges felhatalmazásra?


Bősz Anett (DK) azt kérdezte, mi szüksége van a kormánynak a különleges felhatalmazásra. A múlt hétig hat héten át vezette Magyarország a halálozási statisztikákat, és a miniszterelnök azt mondta, hogy a védekezés eredményességét az emberéletekben mérik, mégsem ismerték be, hogy nem sikerült a járványügyi védekezés - mondta.

Úgy látja, az oltás megszervezéséhez nem kell különleges jogrend vagy felhatalmazás, így kérdéses, mi szükség van erre, amikor az oltás jól halad. Vagy kell a különleges felhatalmazás, mert még mindig veszély van, vagy lehetséges a nyitás, mert jól sikerült a védekezés, de a kettő együtt nem megy - vélekedett.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: visszatekintve a veszélyhelyzeti időszakokra, az látható, hogy indokoltak voltak, mert a járvány nem szűnt meg. A kormány az egészségügy és a gazdaság területén is hasznosan alkalmazta a rendelkezésére álló eszközöket - értékelt. Hozzáfűzte: kell a feljogosítás ahhoz, hogy a kormány rugalmasan tudja megtenni a szükséges lépéseket.



LMP: Szombathely is kap kompenzációt?



Ungár Péter (LMP) a koronavírus-járvány alatti, az önkormányzatokat sújtó elvonásokat tette szóvá. Elmondta, az iparűzési adó elvonását a kormány tavaly decemberben kompenzálta a fideszes vezetésű városoknál. Zalaegerszeg 1,3 milliárd forintot kapott szabad felhasználásra - tette hozzá, azt kérdezve, az ellenzéki vezetésű Szombathely is megkapja-e a pénzt.

Varga Mihály pénzügyminiszter leszögezte, nincs kétféle állampolgár Magyarországon, minden településen élő ember számíthat a magyar kormányra. Elmondta, a koronavírus-járvány miatt bevezetett támogatások segítik a vállalkozásokat, függetlenül attól, milyen településen működnek.

Szerinte a képviselő az almát veti össze a körtével, mert két különböző adóerőképességű településről van szó. Szombathely lehetőségei ebből a szempontból kedvezőek - mondta.

Jelezte azt is, a kormány folytatja a Modern városok-programot Szombathelyen.


Párbeszéd: törvényt szegett a KSH



Mellár Tamás (Párbeszéd) emlékeztetett arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese a napokban egy csúsztatásokkal teli cikkben durván neki támadt az ellenzéknek. Szerinte ezzel a KSH megszegte a statisztikai törvénybe foglalt pártatlanság, valamint a megbízhatóság elvét. Kitért arra is, ma kevesen bíznak az országban a KSH adataiban. A vicc kategóriája, hogy 449 ezer forint a havi bruttó átlagkereset Magyarországon - jegyezte meg.

Azt kérdezte, miként büntetik a KSH törvényszegését? Mit tesz a kormány, hogy megállítsa a KSH rohamos tekintélyvesztését, az adataival szembeni bizalmatlanságot? - firtatta.

Varga Mihály pénzügyminiszter visszautasítva a vádaskodást úgy látta, Mellár Tamásnak, a KSH egykori elnökének savanyú a szőlő, mert már nem ő vezeti a hivatalt. Elmondta, nem büntetendő az, hogy ha valaki ír egy véleménycikket Magyarországon.

Szerinte a cikkben nagyon fontos felvetések voltak, de nem a KSH-é volt az első szó, ugyanis az ellenzék hónapok óta támadja azzal a hivatalt, hogyan manipulálja az átlagbérre vonatkozó adatokat.

Közölte, a KSH nem pusztán a magyar jogszabályok, hanem az Eurostat és az EU elvárásai alapján jól végzi a munkáját.



Fidesz: hogyan folytatódik az oltási program?



Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz) rendkívül eredményesnek nevezte a múlt hetet a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Folyamatosan érkeztek az oltóanyagok, félmillióval nőtt a beoltottak száma - sorolta.

Ha Magyarország nem vásárolt volna maga vakcinákat, még mindig várhatna az uniós bürokratákra - hangoztatta, azt kérdezve: hogyan folytatódik az oltási program.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára szerint a magyar kormány rendkívül hamar felismerte, hogy szükség van biztonságos és hatékony oltóanyagra, függetlenül attól, hogy az honnan érkezik. Az ország a következetes és kölcsönös tiszteleten alapuló külpolitikája révén világon az elsők között juthatott Szputnyik és Sinopharm-vakcinához - mondta. Hozzátette: még egy 200 ezres orosz szállítmány van hátra a következő hetekben, a Sinopharm-oltóanyagból májusban még 2,9 millió adagot várnak.

Beszélt arról is, az oltásellenes baloldal politikai hasznot remélve elbizonytalanítja az embereket. Ezt bizonyítják a pénteken történtek, hiszen azért gondolták olyan sokan, hogy a Pfizer-oltóanyag az egyetlen hatásos, mert a baloldal folyamatosan ezt hitette el az emberekkel. Minden oltóanyag hatásos - jelentette ki.


Jobbik: milyen terveket küldtek Brüsszelbe?


Balczó Zoltán (Jobbik) arról szólt, hogy a kormány nem veszi igénybe az Európai Unió által biztosított helyreállításai alap hitelkeretét. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a konzultációt a teljes, hitelt is magában foglaló 5800 milliárd forintos keretről folytatták le, a terveikről is ekkora összegben számoltak be. Milyen tervet és milyen összeggel küldtek ki Brüsszelbe? - tette fel a kérdést.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára közölte: az alapnak a vírushelyzet utáni helyreállást kell segítenie. Hozzátette: az egész konstrukció hitel, nemcsak az, amelyet a tagállamok fizetnek vissza, hanem az is, amit az unió törleszt.

Kijelentette, a hitel felhasználásának akkor van értelme, ha kedvezőbbek a feltételei más forrásoknál. A keret támogatási részének felhasználása ésszerű, a visszatérítendő támogatás felhasználásáról ugyanakkor később is lehet dönteni - mondta. A fejlesztések Magyarország érdekét szolgálják, ezért meg fognak valósulni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!