TV műsor

OGY - Krónika 8. rész (számvevőszék)

Belföld, 2021.06.08

Az Állami Számvevőszék tavalyi évi beszámolójának megvitatásával folytatta munkáját kedden délután az országgyűlés.



A gazdsági bizottság elfogadásra ajánlja a beszámolót


Hadházy Sándor (Fidesz) a gazdasági bizottság előadója felszólalásában megjegyezte: a testület elfogadásra javasolja a beszámolót.

Közölte: az ÁSZ elemző-tanácsadó szemlélete segítette az országot a gazdasági stabilitás megőrzésében a pandémia legnehezebb hónapjaiban is. Hasznosnak nevezte, hogy szakértőik kiemelten fókuszálnak a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak bemutatására.

Rámutatott: az ÁSZ 2020-ban minden eddiginél több, mintegy 1500 szervezetet ért el ellenőrzéseivel, emellett a teljes önkormányzati rendszer iránymutatást kapott az integritási kontrollpontok megerősítéséhez.

Kiemelte a pártok és kampánypénzek ellenőrzését, mely területen a törvényi előírásokon túl megkezdték 180 olyan bejegyzett párt ellenőrzését is, amelyek nem kapnak rendszeres költségvetési támogatást. Ezzel az ÁSZ fontos garanciákat és transzparenciát biztosít - vélekedett Hadházy Sándor.


Fidesz: hatékonyan dolgozott a Számvevőszék


Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka azt mondta: az ÁSZ 2020-ban is hatékonyan látta el ellenőrzési feladatait, eredményesen támogatta az Országgyűlés és a bizottságok működését, valamint tájékoztatási és szemléletformálási munkájának is eleget tudott tenni.

Kiemelte, hogy januárra valamennyi magyarországi önkormányzat és hivatal integritását értékelni tudta a Számvevőszék. Ilyen egyidejű értékelésre korábban még nem volt példa - tette hozzá. Szintén dicsérte az ÁSZ koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásaira fókuszáló elemzéseit.


Jobbik: nem mutat rá a jelentés a válaságkezelés hibáira


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) aggályait fejezte ki a jelentéssel kapcsolatban. Azt mondta: az ÁSZ a járványügyi helyzet okozta gazdasági válság kezelésének "egyértelmű, triviális hibáira" nem világított rá kellően. Példaként hozta a kieső munkabérek pótlását, mert Magyarországon az összes munkahely maximum öt százalékánál sikerült mérhető kiegészítést biztosítani, szemben az osztrák és német 15-25 százalékkal.

Hozzátette: nem látják a jelentésben az államadósság-spirálból való kilábalás irányait, a nemzeti vagyonleltár megkövetelésének nagyon szigorú kitételét, valamint teljes társadalmi csoportok maradnak ki az elemzésből.


MSZP: nem túl sok szakmaiság és függetlenség jellemzi a jelentést


Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) több kritikát is megfogalmazott a jelentésről, melyet szerinte nem túl sok szakmaiság és függetlenség jellemez.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a civil szervezetekről szóló törvényjavaslat szerint az ÁSZ ezentúl évente vizsgálná a húszmillió forint mérlegfőösszeget elérő egyesületeket és alapítványokat, amellyel a kormány szerinte a kritikus hangú civilek elhallgattatását igyekszik elérni.

Kiemelte: az ÁSZ vezetése továbbra is a "Karmelitában kitűzött célokat" valósítja meg, pedig szerinte itt lenne az időszaka annak, hogy az ÁSZ elnöke bebizonyítsa azt, hogy pártatlanul vezeti az intézményt.


DK: az ÁSZ-ban a bűnösség vélelme él



Bősz Anett (DK) azt mondta, hogy az ÁSZ-ban nem az ártatlanság, hanem kifejezetten a "bűnösség vélelme" él, amikor munkatársai az ellenzéki pártokkal szemben fellépnek és "fenyegetik a kollégái az én kollégáimat". Ez nemcsak a jó ízlés, de a jogállamiság korlátait is feszegeti - tette hozzá.

Illene felnőni a 150 éves múlthoz, nem pedig kifejezetten aktív résztvevőként tenni olyan sajtónyilatkozatokat, amelyek jelentősen beleszólnak a politikai kampányokba és jelentős sérüléseket okoznak a pártoknak.

A politikus úgy fogalmazott: nagyon szívesen nyilvánosságra hozza az ő személyes részvételével lezajlott tárgyalásról készült jegyzőkönyvet, amin - szavai szerint - kifejezetten fenyegető volt a légkör. Ha valaki egy 150 éves múltú intézményt vezet és "megpróbálja a függetlenség látszatát itt eljátszani" az Országgyűlés előtt, az nemcsak az intézményre, hanem az egész magyar demokráciára is szégyent hoz - jelentette ki Bősz Anett.

A jogállami normák helyreállítása mindenekelőtt az ÁSZ függetlenségének helyreállításával fog kezdődni 2022. tavaszán - zárta felszólalását.

Miután senki nem jelentkezett további felszólalásra, Lezsák Sándor levezető elnök a vitát lezárta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!