Romániában akár tíz évre is bevonhatják a vezetői engedélyét a kábítószer vagy alkohol hatása alatt álló járművezetőknek

Belföld, 2024.05.14

Romániában immár nemcsak letöltendő börtönbüntetést, hanem vezetői engedélyének akár tíz évre szóló felfüggesztését is kockáztatja az, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezet gépjárművet közúton. Az erről szóló törvénymódosítást kedden ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőház.

A kezdeményezők egyike, Robert Cazanciuc szociáldemokrata szenátor, volt igazságügyi miniszter szerint a mostani szigorítás az úgynevezett Anastasia-törvény folytatása, amelyet arról a falusi háza előtt játszó kislányról neveztek el, akinek az életét egy jogosítvány nélkül száguldozó járművezető oltotta ki 2022-ben. A tavaly júliusban kihirdetett Anastasia-törvény értelmében Romániában már nem lehet felfüggeszteni azoknak a börtönbüntetéseknek a letöltését, amelyeket érvényes jogosítvány nélküli vagy kábítószer vagy alkohol hatása alatt álló járművezetőkre szab ki a bíróság.

Romániában azóta letöltendő börtönbüntetés vár minden olyan járművezetőre, akit literenként 0,8 grammnál magasabb véralkoholszinttel vagy kábítószer, pszichoaktív anyag hatása alatt találnak a volán mögött közúton. A börtönbüntetés alapesetben 1-5 évig terjed, de ha ezt közszállítási járművezető követi el, akkor a büntetési tétel 2-től 7 évig terjed.

A kedden elfogadott törvénymódosítás szerint a kábítószer hatása alatt vagy ittas állapotban tetten ért járművezetők vezetői engedélyét - az eddigi 1-5 helyett - 1-től 10 évig terjedő időszakra bevonja a bíróság.

Az Agerpres hírügynökség által idézett rendőrségi közlemény szerint tavaly 4525 súlyos közúti baleset történt Romániában, amelyekben 1545 ember vesztette életét, 3535 pedig súlyos sérülést szenvedett. Tavaly a közlekedési rendőrség által a román közutakon észlelt csaknem 54 ezer bűncselekmény közül a leggyakoribb az ittas vezetés volt, 8368 esetben. Ezt követte a vezetői engedély nélküli járművezetés 4702 esettel és a bódult állapotban (kábítószerek vagy egyéb tudatmódosító anyagok hatása alatt) történő járművezetés 3699 esettel.

Romániában azt követően indítottak újabb hadjáratot a hatóságok a kábítószer hatása alatt vezető sofőrök ellen, és kezdeményeztek újabb szigorításokat a képviselők, hogy tavaly augusztusban egy luxusautóval száguldozó, bedrogozott bukaresti fiatal egy 20 éves lány és egy 21 éves fiú halálát, illetve két másik fiatal súlyos sérülését okozta, amikor egy népszerű tengerparti üdülőhelyen elgázolta az út szélén álló csoportot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!