Újra mosolyog a krokodil a szegedi Laposon

Belföld, 2021.06.26

Szivos Sándor megint nagy fába vágta a fejszéjét és többed magával újra élethű krokodilt varázsolt a szegedi Lapos partra.

Krokodil a Laposon Az elsőt még 2015-ben építette szorgos segítőivel, majd 2016, 2017 és 2018-ban is megcsodálhatták a szegediek az élethű homok krokodilt. Ezúttal felhívást tett közzé a Facebook-on, melyben az állt, hogy segítőket keres a homok krokodil újbóli megépítéséhez. Jelentkeztek a felhívásra szép számmal Szegedről és többek között Sándorfalváról is. Sándor két nagylánya és felesége mellett többek között négy hetedikes lány és egy ismert író-költő, valamint egy fotógráfus is csatlakozott a hüllő építő csapathoz. Mint Sándortól megtudtuk sok tonna homokkal bizony sok munka is jár, minden szemnek a helyére kell kerülnie. A főszervező nagylánya Dalma, aki egyébként szépségkirálynő is, aktívan kivette a részét a munkálatokból, amely péntek reggel 7 órakkor vette kezdetét még árnyékban, majd jó néhány óra elteltével összeállt a nagy mű. Szivos Sándor egyébként első homokszobrát még Horvátországban, egészen pontosan a festői Rab szigetén építette. Minden nap alkottak valamit, várat, kastélyt, sajnos reggelre mindet letarolták. Az első krokodil is egy szétrombolt homokvárból készült el, amelynek hogy hogy nem, krokodil formája volt, így csak finomítani kellett rajta.  

A hüllő óriási siker lett, több százan fotózkodtak vele nap mint nap, még öt nappal az elkészülte után is állt a remekmű. Sándort ez az élmény inspirálta szegedi akciójára. Egyébként Spanyolországtól kezdve a Fülöp szigeteken át sok helyre hívják, még világbajnokságra is invitálták. Mint mondja a vízparti téma megmozgatja az emberek fantáziáját, nagyon szeretik, Ő pedig szívesen váltja valóra az álmokat.  
(Webrádió)

Címkék

Krokodil Szeged Lapos

Galériánk

Krokodil a Laposon Krokodil a Laposon Krokodil a Laposon Krokodil a Laposon
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!