"Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll" - jelentette ki Hollik István, felidézve: a baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba.
Hozzátette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester most ennél is tovább ment: azt mondta, hogy Magyarország már hadban is áll.
"Ne legyen kétségünk, hogy ha ők kormányoznának, ez valóban így is lenne" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Aláhúzta: ez rendkívüli módon veszélyeztetné Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát.
Ezért a Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont - közölte.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!