A bejelentett károk közül több mint 6 ezret már felszámoltak a tűzoltóegységek, 4535 helyszínen továbbra is zajlik a károk felszámolása - tartalmazza a közlemény.
A hivatásos katasztrófavédelmi egységek szerdán 15 óráig 875 szakemberrel és 248 technikai eszközzel dolgoztak. A műveleteket 36 önkéntes tűzoltó-egyesület és önkéntes mentőszervezet 138 emberrel és 41 technikai eszközzel, valamint 22 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 100 emberrel és 24 technikai eszközzel segítette - tették hozzá.
Azt írták, hogy a vihar által kevésbé érintett vármegyékből átcsoportosított 88 tűzoltó Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében folyamatosan dolgozik a károk felszámolásán. Szintén egész nap részt vett a helyi egységek munkájában a Hajdú-Bihar vármegyébe átvezényelt 44 tűzoltótiszt-helyettes.
Szerda reggel még több mint 20 ezer fogyasztónál okozott áramkimaradást a vihar, délután 3 órakor már csak mintegy 8 ezer helyen nem volt áram - ismertették.
Kitértek arra: a HungaroMet Zrt. tájékoztatása szerint főként a következő időszakban a Duna vonalától keletre lehet intenzív záporokra, zivatarokra számítani. Az erősebb zivatarcellákat jellemzően nagyobb mennyiségű csapadék, lokálisan felhőszakadás is kísérheti. Késő délután, este a zivatarok egyre inkább a Tiszántúlra és az északkeleti tájakra helyeződnek át, közben fokozatosan gyengülnek, megszűnnek. Az északnyugati szelet a Észak-Dunántúlon és a középső területeken viharos lökések kísérhetik - olvasható az OKF közleményében.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!